Hogyan érzi magát a tömeges sztrájk uralta ország legfontosabb házában elnökként és a vezető kormánypárt meghatározó politikusaként?
– Felelősséggel érzem a megmozdulásokat kiváltó politikai kérdések és a társadalmi közhangulat súlyát. Mindez azonban nem magyar specialitás. A világban és Európában is most sok minden összetorlódik. Mindenekelőtt azt kell tudatosítani, hogy a Föld eltartó képessége kezd a határához érni. Óriási a társadalmi polarizáció. Azt is látni kell: a termelés mindinkább az olcsó munkaerő irányába vándorol, ezért is kontinensünk elöregedő társadalmainak át kell alakítaniuk az eddig működő nagy társadalmi rendszereket. Ezek a változtatások nem mindig járnak teljes támogatottsággal, most megtapasztalhatjuk idehaza is. Az ilyen megmozdulások intenzitása attól is függ, hogy hol milyen erősek a szakszervezetek, de az sem mellékes, mekkora a pártpolitikai befolyás egy-egy ilyen akcióban. Mindazonáltal szerintem alapvető joga a szakszervezeteknek és a munkavállalóknak, hogy hallassák a hangjukat. Egy demokráciában ez teljesen természetes.
– Jegyezzük meg, az ön által említett fejlett országokban az életszínvonal többször magasabb, mint Magyarországon. Nálunk a legtöbben a kormánypolitikát okolják.
Ön szerint mi vezethetett a rendkívül széles körű társadalmi elégedetlenséghez?
– Mindezek, amiket említettem. A sztrájk egyik fő oka, ahogy a szakszervezetek is megjelölték: az egészségbiztosítás tervezett átalakítása. Olyan törvénytervezetről van szó, amelynek a módosulásai még nem lejátszottak. Teljesen természetes, hogy a törvényhez a képviselők módosító indítványokat nyújtanak be, ez nyilván azt is jelenti, hogy nagy érdeklődést kiváltó, fontos témáról van szó. A kérdés az, hogy olyan törvényt sikerül-e megteremteni, amely egyrészt megtartja a nemzeti kockázatközösségi jellegét – nemcsak a befizetési oldalon –, másrészről hatékonyabbá teszi az orvoslást, gyógyítást ellátó intézményi rendszert is. Mindezt úgy, hogy nem jár a biztosítási terhek nagyarányú növekedésével.
– A szociális válság egyik oka, hogy nálunk a multinacionális tőke igen nagy kedvezményeket élvez, eközben a kis- és középvállalkozók számukra jóval kevésbé barátságos közegben vegetálnak, vagy tönkremennek.
Gazsó Ferenc ismert baloldali szociológus szerint, „ami ma az országban történik, a „reform” azt jelenti: azokat az újratermelési szférákat, amelyeket eddig még nem építettek át a piaci logika és a profitmaximalizálás kívánalmainak megfelelően, most átalakítják ezen elvárások jegyében. Azon dolgoznak, hogy a társadalom minden területén, minden alrendszerében, minden a humánerőforrást újratermelő szegmensében a profit dominanciája érvényesüljön”. Miképpen értékeli ezeket a mondatokat?
– Nagy tisztelője vagyok Gazsó Ferenc professzor úrnak. Úgy gondolom, őrá oda kell figyelni. Magam is sokszor sok helyütt megfogalmaztam, hogy van, ahonnan nem vonulhat ki teljesen az állam. Főleg azokból a rendszerekből nem, amelyek reprodukálják azt a humánerőforrást, amellyel egy jól működő országnak rendelkeznie kell. Ilyen az egészségügy és az oktatás is. Ez az a két terület, amelyet garanciákkal biztosítva mindenki számára hozzáférhető kell tenni. Nemcsak azoknak, akik meg tudják fizetni, azoknak is, akik önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, hogy a hozzáférésük csak és kizárólag az állam segítségével valósítható meg. Baloldali politikusként nem is mondhatok mást: a legfontosabb kérdés az, hogy ezt az esélyegyenlőséget biztosítsuk. Ezért is javasoltam már néhány évvel ezelőtt, hogy ha valaha alkotmányt módosítunk, akkor jó lenne megfogalmazni, hogy mi az a szint, ameddig az állam felelős a saját polgáraiért. Az egyik legfontosabb szempont számomra a szolidaritás, hiszen kisebb-nagyobb közösségeinkért felelősök vagyunk. Fontos a felelősségmegosztás, vagyis az, hogy a tehetősebbek többel járuljanak hozzá a közöshöz. Mindezt át kell állítani, nem csupán az elosztási rendszerben, hanem a saját gondolkodásmódunkban is.
További részletek a szombati Magyar Nemzetben
