A kor szellemiségét és az elemi rémületet egyszerre sugározza Modor Ádám történész Ellenségből ellenzék Fidesz (1988-1994) című, az évfordulóra elkészült dokumentumregényének belső mottója, a Fidesz sommáson értékelő idézet Aczél Györgytől, a hírhedett Aczél elvtárstól, a „fehér ház machiavellis, bajszos diktátorától: "Azért ezt még a demokratikus ellenzék sem merte megtenni, hogy szervezetet alapít.” Az egyik alapító, Orbán Viktor jogász mondta ki: Magyarországon, az (1988-hoz képest. PZ közbeszúrása) több, mint harminc esztendőben a Fidesz az első olyan független csoport, amely nem csupán mozgalom, hanem szervezet kíván lenni. „Az alkotmány szerint megtehetjük ezt, ám 1956 óta senki sem kísérelte meg”. S bár az alapító okiratban az a mondat is szerepel, hogy a Fidesz nem valami ellen, hanem valami érdekében óhajt politizálni, nyilvánvaló volt, hogy közvetlenül a Kommunista Ifjúsági Szövetség és annak terrorszervezete, az ifjú Gárda alternatívája, általában pedig a baloldali diktatúra, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Munkásőrség kérlelhetetlen eszmei ellensége kívánt lenni. Akkor csak sejtettük, ma már tudjuk, hogy a nagy párt és a kisebb-nagyobb kommunista szervezetek nem csak attól estek pánikba, hogy a Fidesz – ellentétben a Magyar Demokrata Fórummal, a Szabad Kezdeményezések Hálózatával (az SZDSZ eszmei jogelődjével), s az időközben-később újjáalakult, intranzigens nosztalgia-mozgalom csírákkal (kisgazdák, kereszténydemokraták, szociáldemokraták stb.) hivatalosan is szervezetté alakult, hanem az első és egyetlen olyan szervezet volt, amelyet nem kötöttek össze sem látható, sem láthatatlan szálak a kommunista hatalommal. Azt a csapatot, amelynek tagja volt többek között Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Kövér László jogász, Szájer József egyetemi tanársegéd, Bayer Zsolt, Sasvári Szilárd tanárképző főiskolás hallgatók, a tisztaságával rémítette meg kommunistákat és társutasaikat.
Orbán Viktor, aki időközben a magyar politikai élet karizmatikus alakjává, a huszadik századi Magyarország legsikeresebb, 1998-2002-ig tartó korszakának miniszterelnökévé, jelenleg Közép-Európa legnagyobb, legsikeresebb kereszténydemokrata pártjának, Európa legtekintélyesebb demokratikus tömegmozgalmának vezetőjévé vált, nyilván lelke mélyén remélte, de talán maga sem hitte volna, hogy egy egyetemista civil, demokratikus szerveződésből húsz esztendő alatt a nemzeti megújulásnak nem csak zászlóshajója, hanem egyedüli esélyét megtestesítő szerveződése lesz. Kövér Lászlót, a szombati születésnapi ünnepség vezérszónokát idézve: a húsz esztendő eszmei vezérfonala a mind a mai napig megmaradt a következetes antikommunizmus. És az, hogy mindmáig részben ugyanazok az emberek, részben szellemi örököseik a legfőbb ellenségeink, akik annak idején a Moszkvából távvezérelt, emberellenes, antihumánus diktatúrát kiszolgálták.
A másik vezérfonal az erkölcsi alapú politizálás. amely mind a mai napig jellemzi az egykori, harminchét ifjú egyetemista olykor szemináriumi csoportnak, olykor „csipet csapatnak” becézett csírát, s a mai Fidesz Magyar Polgári Szövetséget is. Ezt a minőségi többletet a nemzetellenes, hitellenes, baloldali-liberális kormánypártokkal, de a levitézlett, eljelentéktelenedett egykori jobboldali vezető erővel, a pár százalékos MDF-fel szemben is mindig képviselte a FIDESZ, vállalva az adott pillanatban sokak számára népszerűtlennek tűnő álláspontokat is. Emlékezzünk csak arra a beszédre, amelyet Orbán Viktor mondott el 1989 június 16-án a forradalom mártírjainak újratemetésén, többek között a hatodik, az üres koporsóról: " A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”
És idézzük Orbán Viktor ma is égetően aktuális szavait a kommunista cégtábla-átfestés már akkor is nagyon reális veszélyéről:
„Barátaim!
Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben – bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné – nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.”
