Kövér: Százmilliók eltüntetésén dolgozik a kormányzat

Grál-lovagok voltak Hornék ehhez a kormánygarnitúrához képest – fogalmazott a választási felkészülés elején lévő Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a Lánchíd Rádió vasárnapi háttérműsorában. Kövér véleményt formált a forintban százmilliókat eltüntetni képes apparátusról, a kiszavazó szocialistákról, nemzeti jelképekről, Bajnai romakvótájáról és az MDF és az SZDSZ közti különbségről is.

2009. 10. 04. 16:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi években elterjedt a hazai sajtó egy részében, hogy utcai tömegdemonstrációkkal nem lehet semmi eredményt elérni, ám ezt vitatnám: az, hogy most már mindenki tudja, ez a kormány erkölcsi hulla, többek között az utcai megmozdulásoknak köszönhetően derült ki – utalt az október 10-ére meghirdetett, a kormány költségvetési tervének elutasítását célzó önkormányzati tüntetésre Kövér László, aki a Lánchíd Rádió vasárnapi háttérműsorának vendége volt.

Itt most nem politikai oldalakról van szó

A Fidesz választmányi elnöke hangsúlyozta, a kormány számára megfogalmazott kritikákat a balliberális oldal elég nehezen viselte, és bár nem szombaton, a Kossuth téren fogják megtudni, hogy ez a büdzsé milyen rossz, de egyfajta kompromisszumkészség kialakulhat. A politikus megjegyezte: ha MSZP-s önkormányzati vezetők is megjelennének a rendezvényen, azokat a szervező Kósa Lajos debreceni polgármester külön is üdvözölné. „Itt most nem politikai oldalakról van szó; egy kormány vagy csődbe viszi az önkormányzatokat, vagy nem. Ez fekete vagy fehér. Volt már olyan polgármester az ő oldalukról, aki nem szavazott meg népnyomorító intézkedéseket” – tette hozzá Warvasovszky Tihamérra utalva, aki szocialista polgármesterként nem szavazta meg a 13. havi nyugdíj elvéltelét.

A héten Szolnokról indult egy kezdeményezés, ami megmozdította a közvéleményt: kezdetben a város, majd a megye valamennyi iskolájában is hetente eléneklik a Himnuszt. „Ha Dél-Afrikában lennénk, nem kellene elénekelni hetente a Himnuszt az iskolában. Hogy most miért vagyunk mégis ezen a szinten, nem kell visszamenni a Kádár-korszakig az okok keresésében. Az SZDSZ például már Kovács Lászlót megelőzően meg akart tanítani bennünket kicsiknek lenni” – mutatott rá Kövér, megállapítva, hogy a Himnusz-éneklés nem véletlenül fideszes kezdeményezés. Önkritikát is gyakorolt: „annak idején ezt mi azért nem vezettük be, mert azt gondoltuk, ilyen intézkedések nélkül is a millennium szellemében lehet haladni. Ma más idők járnak: olyan zuhanórepülésben vagyunk hét éve, hogy sokkal direktebb eszközökhöz kell nyúlnunk. Aki ebben vitatkozna, az elmúlt években már leszerepelt”.

MSZP-szavazók kontra antalli örökség

A politikus reagált az MDF és az SZDSZ „rendszerváltó” közeledésével kapcsolatban napvilágot látott hírekre is, így kezdte: „valójában az a kérdés, hogy létezik-e még ez a két párt. Kétségtelen, hogy ott voltak a rendszerváltozáskor, de a két alakulatot az is megkülönbözteti például egymástól, hogy mekkora szerepet játszott saját pártja elsorvasztásában”. Kövér úgy véli, az MDF az MSZP-től elpártolt szavazókra vadászik, „hogy ez hogyan viszonyul az antalli örökséghez, azt hagyjuk”.

Mint ismert, hazánk befogad az USA-tól egy guantánamói palesztin foglyot, s mivel a Fidesz-alapító a polgári kormány titokminisztere is volt, erről is elmondta – szigorúan – magánvéleményét: „a dolog értelme, hogy az Amerikai Egyesült Államok megpróbálja szétteríteni azt a morális felelősséget, amit maga Obama sem bír már elviselni”. A nemzetbiztonsági bizottság tagjaként is dolgozó honatya szerint a fogoly befogadásáról szóló döntést a kormánynak kell vállalnia, igaz, „a választások után kisebb dolgunk is nagyobb lesz annál, mint hogy mit csináljunk azzal az egy szem palesztinnal. Lehet, hogy akkor már itt sem lesz” – véli Kövér.

Grál-lovagok

A közvéleményt hosszú hetek-hónapok óta foglalkoztató sukorói botránnyal kapcsolatban rámutatott: „ahol emberek vannak, ott gyarlóságok is vannak, de itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy a korrupció kormányzati szintre emelkedett. Egy egész apparátus dolgozik azon, hogyan lehet százmilliókat eltüntetni. Ezért is kell a következő kormánynak ezt a rendszert megváltoztatni”. Kövér László úgy emlékszik, „Hornék Grál-lovagok voltak a mostani garnitúrához képest”.

A héten az is kiderült: vélhetően a BKV-nál folyósított végkielégítéseknél sokkal nagyobb pénzek áramoltak szét a vasútnál, miközben a kormányzat megkurtítja a vakok és gyengénlátók számára eddig juttatott költségvetési forrást. „Ez most elsősorban jogszolgáltatási kérdés” – elemezte a helyzetet a Lánchíd Rádióban Kövér. Azzal kapcsolatban, hogy egyes vélemények szerint már egybillióra rúg a MÁV előtt görgő adósságállomány, egy másik megszorítással vont párhuzamot: „a szárnyvonalak bezárása csepp a tengerben, nem is mérhető ehhez az adóssághoz. A szárnyvonalakon ennyit nem lehet visszanyerni – ha csak a hatékonyságot vennénk figyelembe”. A fideszes politikus szerint inkább azon kellene elgondolkodni, hogy talán éppen valakik a szárnyvonalak bezárásával akarnak betörni a közúti fuvarozás piacára.

Romakvóta

Bajnai Gordon a közelmúltban bejelentette azt a tervét, hogy diplomás cigány fiatalok számára úgynevezett „romakvótát” vezetne be. Ezzel kapcsolatban Kövér aggodalmának adott hangot: „nem fog-e további előítéletességet generálni, miközben a többségi társadalom diplomás fiataljai lehet, hogy ilyen helyzetben esnek el egy lehetőségtől? Nemcsak a többség felel a kisebbségek helyzetéért, de a kisebbséget is rá kell vezetni a saját felelősségére”. Hozzátette: a roma és nem roma társadalom közti különbség éppen a kormány politikája nyomán alakult ki, a Teleki László romaügyi kormánymegbízott által is felvázolt szavazatszerző szándék nyomán, miszerint „romavoksok kellenek”.

A napokban született egy bírósági döntés, miszerint semmilyen jogszabály nem tiltja a „Gyurcsány, takarodj!” kifejezés használatát. Ezzel kapcsolatosan visszaidézte: „első ízben Kuncze Gábor oszlatott fel utólag jogszerűnek minősített demonstrációt”. Általánosságban úgy véli viszont, hogy az ilyen helyzetek kezelésére a jogszabályok csak egy bizonyos szintig alkalmasak, „a többi politikai kultúra kérdése”. Emlékeztetett arra is, „az Orbán-kormány idején szocialista képviselők szerveztek be nem jelentett tüntetést a képviselőház elé, akkor a rendőrség a füle botját sem mozgatta, és ez így volt jól”, valamint arra, hogy „a kordonbontás helyett pont a kordonállítás ütközött törvénybe”. A vitás helyzetek tömege miatt Kövér László úgy gondolja, „majd korrekt vitapartnerekkel le kell ülni és beszélgetni a gyülekezési törvényről”.

Ha a média kívánja

Azzal kapcsolatban, hogy lesznek-e választási viták tavasszal, úgy felelt: „majd a média fogja eldönteni. Mi tartalmi válaszokkal készülünk, hisz már régen kiderült, hogy a két oldal között nincs közös nevező. '98 és 2002 között merőben mást csináltunk, mint ez a kormány, és sokkal sikeresebbek is voltunk”. A Fidesz egyébként a választási felkészülésről is beszámolt: jelenleg a 176 egyéni választókerületi elnököt hallgatja meg a pártvezetés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.