
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény elfogadását kezdeményezik fideszes és kereszténydemokrata politikusok. A javaslat értelmében a közalkalmazotti törvény alá tartozó foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá alakulna át.
A fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt által benyújtott, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló előterjesztés szerint az Országgyűlés kinyilvánítaná, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
A javaslat indoklásában az olvasható, hogy az 1920. június 4-én aláírt „trianoni békediktátum” kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója.
Megvitatják az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló országgyűlési határozati javaslatot, amely annak kimondását kezdeményezi, hogy az állam bocsánatot kér a 2006. augusztus 20-i tűzijáték, valamint a 2006. szeptember 17. és október 25. között történt rendőri fellépések áldozataitól, akiket teljes körű anyagi és erkölcsi kárpótlás illet meg.
Lefolytatják a büntető törvénykönyv módosítását. Az előterjesztés visszaállítaná a „középmértékes büntetést”, bevezetné a „három csapást” a visszaeső bűnözők esetében, szigorúbban büntetné a tanárokkal szemben elkövetett erőszakos bűncselekményeket, valamint a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetné.
Ugyancsak a napirenden szerepel a közoktatási törvény egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatos módosítása, és a 2011-es népszámlálásról szóló törvény módosítása, amely bővítené a gyűjtendő adatok körét.
(MTI)
A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett
Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben
A Met-Gála 2025 legszomorúbb pillanata: Justin Bieber felesége egyedül bánkódott
Látványos fordulat: hangnemet váltottak az ukránok, már minden magyar követelésnek eleget tennének
Házasság első látásra Judit: „Most együtt vagyunk”
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: szerda este hét óra előtt nem száll fel az első füst
Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
Drámai csapás érte a kupadöntős Paksot a Fradi elleni rangadó előtt
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó
Megszülte hűtlen gyermekét…
Polt Péterék ott szúrtak vissza Magyar Péternek, ahol a legjobban fáj neki
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.