„Mi szeretnénk a rendszerváltást végképp befejezni”

A Hortobágyra hatvan évvel ezelőtt kitelepítettek ügye nem csak az érintetteké és családtagjaiké, azt a magyar kormány is szívügyének tartja, ezért nem hagyja magukra őket – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

A Deportálás és kitelepítés az ötvenes években címmel rendezett konferencián a kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: sokáig, még a rendszerváltás után is a hortobágyi kitelepítések sokakban azt az érzetet keltette, hogy ez azoknak az ügye csupán, akiket érintett, akik jogfosztottá váltak. „Ez megváltozott, mi szeretnénk a rendszerváltást végképp befejezni, és ezen a téren is paradigmaváltást végrehajtani” – fogalmazott Rétvári, hangsúlyozva, hogy a kormány elégtételt kíván adni az érintetteknek.

Az elmúlt húsz év jogszabályalkotói úgy tekintettek az elhurcoltakra, mint akiknek az ottani munkavégzését, társadalmi jogviszonyát kellene megváltani. Mi nem így gondoljuk, az utána következő negyven év jogfosztottságát sem lehet figyelmen kívül hagyni – fejtette ki Rétvári Bence, hozzátéve, hogy ennek a rendszernek a másik nagy bűne, lemoshatatlan tragédiája, hogy nem engedte az embereket utána negyven évig kibontakozni. Kiemelte: számára és a fiatalok számára a demokrácia, a jogállamiság, az, hogy nem lehet embereket kitelepíteni, alapvető, ezért megdöbbentő mindig látni a kitelepítések egykori helyszínét és emlékeit. Éppen ezért fontos a fiatal generáció számára is bemutatni az akkori történéseket oktatásban, megemlékezéseken – hangsúlyozta az államtitkár. Rétvári kitért arra is, hogy vasárnap avatják fel Budapesten a deportáltak tiszteletére állítandó emlékművet, amellyel – mint mondta -, húsz éves adósságot törlesztenek.

„Az emlékmű és a megemlékezések mind annak a záloga, hogy soha senki ne felejtse el, voltak akik az embertelenségben emberek maradtak, legyőzték a rendszert önmagukban” – fogalmazott a KDNP-s politikus. (A fővárosi közgyűlés tavaly augusztusban egyhangúlag fogadta el az öt frakció közös javaslatát, hogy emlékművet állítsanak a Hortobágyra kitelepítetteknek. A főváros I. kerületében felavatandó emlékmű lesz az első országos emlékhely, amely a 12 hortobágyi kényszermunkatábor elszenvedőinek, illetve a több mint 15 ezer budapesti kitelepítettnek állít emléket.)

Hantó Zsuzsa szociológus a történteket felidézve elmondta: a hortobágyi deportálási hullám 1950. június 23-án kezdődött. A rákövetkező években több ezer családot hurcoltak kényszermunkatáborokba. Az embertelen körülmények között tartott családok fegyveres őrizet mellett, jogaiktól, emberi méltóságuktól megfosztva végeztek nehéz fizikai munkát. Rámutatott: az 1953. júniusi amnesztia sem hozott lényeges javulást, senki nem mehetett vissza eredeti lakhelyére, semmit nem igényelhetett vissza az elkobzott javakból és csak segédmunkát végezhettek.

Kuthi Anna szociológus, a téma kutatója előadásában azt emelte ki, hogy a fiatalok egyáltalán nem tudnak az 1950-53 közötti hortobágyi deportálásokról, arról, hogy családok ezreinek életét tették tönkre. Kutatásában a fiatal szociológus – aki a Hortobágyra gyerekként deportáltak 1953 utáni visszailleszkedését vizsgálta – kitért arra is, milyen elhallgatások voltak a családokban, miért nem tartották fontosnak a történtek „továbbadását”. Mint elmondta: a rendszer indukálta az elhallgatásokat, s ami megdöbbentő volt számára, az a „kötelező történelmi amnézia”. Amikor 1953-ban amnesztiával elengedték ezeket az embereket, kötelező felejtést róttak rájuk – mondta. A rendszerváltás volt az a pillanat, amikor elkezdtek mesélni az ott történtekről, de még most is kevesen tudnak a deportálásokból, hiányzik a történelemkönyvekből – fűzte hozzá.

Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, aki maga is kitelepített volt családjával, személyes visszaemlékezéseit osztotta meg a jelen lévőkkel. A konferencián jelen volt Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök felesége, aki fiatalként egy mohácsi gimnazista lánynak segített menekülni a hortobágyi kitelepítések elől.

(MTI)