1956. november 8-án egy szovjet tank haladt Vecsés felé az Üllői úton. A pestszentlőrinci Fröhling pékség előtt kenyérért álltak sorba, a tank pedig közéjük lőtt, és úgy talált el egy villanyoszlopot, hogy a repeszek és a szétforgácsolódott faszilánkok többeket a földre terítettek. A menekülőkre géppuskatüzet nyitottak a tankból, 21 ember életét oltották ki.
Dr. Balogh Györgyöt 1956 október 30-án közfelkiáltással szavazták meg a XVIII. kerület Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Bizottságának elnökéül. Az egykori kisgazda politikus november 4-én önként távozott tisztségéből, ám a következő év júliusában jött érte a nagy fekete autó. Augusztusban előzetesbe helyezték, 1958 februárjában tartották tárgyalását: addig folyamatosan kínozták a börtönben. Megromlott egészségi állapotára való tekintettel felmentették. Február 7-én szabadult, de még aznap éjjel, 54 évesen, szívkoszorúér-elégtelenség következtében meghalt.
Ez csak két olyan történet az 56 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc idejéből, amelyek nem épültek be a köztudatba a rádió ostroma, a pártház ostroma, a lyukas zászló mellé, a helyieken kívül kevesen emlegetik ezt a novemberi vérengzést és tragikus sorsot a Corvin közben és a Széna téren vívott harcok között. Prof. Dr. Horváth Miklós és Tulipán Éva In memoriam 1956 című összesítése szerint mintegy 2500 áldozata volt a forradalom harcainak, valamint a megtorlásoknak. Annak következtében, hogy a gulyáskommunizmus ideje alatt erről beszélni sem volt szabad, a nevüket leszámítva semmit nem tudunk ezekről az áldozatokról. Nem tudjuk, mivel foglalkoztak, nem tudjuk, hogyan éltek, nem ismerjük az arcukat.
Nemzeti emlékhely
Ezen változtatna a pestszentlőrinci önkormányzat és a Terror Háza. Egy olyan interaktív emlékhely létrehozását tervezik, amely szándékaik szerint arcot adna a hősöknek és közelebb hozná a diákokhoz 56 emlékét. Ughy Attila, a városrész polgármestere avatott be minket a részletekbe: a pestszentlőrinci kertváros központi részén álló Hargita térre szeretnék felállítani az emlékhelyet, választásuk nem a véletlen műve. „Azok kaptak itt birtokot az első világháború után, akik trianoni békeszerződés következtében elszakított területekről menekültek ide. Fadrusz Jánosnak is áll egy feszülete ezen az egyhektáros parkon, amely már csak előtörténete alapján is kínálja magát arra, hogy itt nemzeti emlékhely álljon.” Ughy hangsúlyozza, hogy olyan létesítményt szeretnének létrehozni, amelyik az összes, a forradalom során vagy a megtorlások következtében elhunyt hősnek emléket állítana.
Az F. Kovács Attila által tervezett központban fontos szerepet kapna az interaktivitás is, az elképzelések szerint egy honlap is készülne a már fellelt adatbázisoknak. Ugyanis ezt az emlékhelyet a jövőbeni látogatók töltenék meg tartalommal: olyan személyes történeteket keresnek ezért 1956-ból a kutatók, amelyek ugyan nem befolyásolták a forradalom kimenetelét, de egy-egy ember életében ezek olyan fordulópontot jelentettek, amely alapján ma már talán jobban megértjük, hogy mi motiválhatta azokat, akik a forradalom ügye mellé álltak. Ughy elmondta azt is, hogy ez a fajta kutatás nem érne véget az emlékhely elkészültével. Szeretnének általános és középiskolás diákok számára versenyeket kiírni az elesettekhez kapcsolódóan, ösztönözni a tanulókat arra, hogy otthonukban interjúk segítségével járjanak utána azoknak az adatoknak, amelyek pontosíthatják a később kutathatóvá váló adatbázist. „Ezek a diákok így már nem azért fognak foglalkozni ezzel a témával, mert kötelező, és nem annak fognak örülni, hogy ez egy újabb nap, amikor nem kell menni iskolába, hanem lesz személyes kapcsolódási pontjuk, mert lehet, hogy pont ők fognak majd fellelni egy olyan adatot, ami korábban fehér folt volt a történészek számára” – mondta a polgármester.
Ellenforradalmárok a nyolcvanas években
Az oral history műfaja segítségével így mód lenne arra is, hogy közvetve megjelenjenek 1956 közvetett áldozatai is. Vagyis világossá válna sokak számára az, hogy a legvidámabb barakk épülése közben voltak olyan B-listázottak, akik rokonaik forradalmi tevékenysége vagy „disszidálása” miatt nem számíthattak szakmai előmenetelre, útlevélre, lakásra. Ughy is elmesél egy ilyet: a nyolcvanas években a telefont azért nem vezették be egy háztartásba, mert kiderült, hogy ott „ellenforradalmárok” élnek.
Ughy elképzelhetőnek tartja, hogy az emlékhely elindíthatna egy hasonló mozgalmat, mint ami a 19. század vége felé alakult ki. Ekkor ugyanis – megtörve a Bach-korszak évtizedes csendjét – komoly kultusza alakult ki az 1848–49-es szabadságharc veterán honvédhuszárainak: állami ünnepeken, díszszemléken felvonultak, az iskolások pedig a tenyerükön hordozták a hősöket. 1956 elfojtása, „a kommunizmus Bach-korszaka” azonban jóval hosszabb volt, ezért várhatóan a gyűjtés is nehezebb lesz: a XVIII. kerületi önkormányzat és a Terror Háza mindenesetre várja az elhunytak családtagjainak jelentkezését.
