Portik közvetítő lehetett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A felbujtó és a bérgyilkosok közötti közvetítőnek tartják a nyomozók Portik Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében, akit még nem gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel.

NT
2012. 08. 18. 4:40

Egyelőre nem tudni, hogy az említett ügyek vizsgálatának része-e az alvilág egykori prominenseinek megszólítása, vagy azok maguk jelentkeznek információikkal a hatóságoknál, de valószínű, hogy ez vezetett B. László elfogásához is. Bár a Seres-gyilkosság elkövetői a helyszínen hagyták ruháikat, fegyvereiket, motorjukat, a rendőrség nem támasztotta alá tárgyi bizonyítékokkal B. László bűnösségét a bíróságon. 

Nem veszik komolyan

A férfi szerepét a Magyar Nemzet értesülései szerint egyetlen tanúvallomás támasztja alá, amely a fővárosi éjszakai élet egykori erős emberétől származhat, és akit ma már nem vesznek komolyan az alvilágban sem.

Fenyő János megölésével elkövetőként gyanúsítja az NNI Jozef Rohácot, a rendőrség szerint társai a szintén felvidéki Ladislav T., és Jozef Hamala voltak. Rohác és Hamala kiadatását a napokban kezdeményezte hazánk Szlovákiától az Aranykéz utcai robbantás miatt. A lap értesülései szerint Hamala évek óta halott, Ladislav T.-nek valószínűleg biztos alibije van a merénylet időpontjára, Rohác pedig semmit nem közöl a nyomozókkal, eddig a vallomást is megtagadta.

A Fenyő-ügyben – bár ebben tárgyi bizonyítékokat is fel tud mutatni a rendőrség – vélhetőleg akkor áll nyilvánosság elé a hatóság, ha a tetteseken kívül sikerül bizonyítani a megbízók bűnösségét is. Egyelőre nem tudni, hogy ha az NNI Portikot tartja a közvetítőnek a Fenyő-ügyben, mikor fogja meggyanúsítani ezzel. Lehetséges, hogy a szakemberek úgy gondolkodnak, a felbujtói körre együtt, egyszerre szeretnének lecsapni.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.