– Ön eszerint már civil bíróként kapta meg azoknak a régi katonatiszteknek a rehabilitációs ügyeit, akiket 1945 után háborús és népellenes bűncselekmények miatt ítéltek el.
– Ez így van. A rehabilitációs eljárásokat egyébként a rendszerváltozás után a legfőbb ügyész kezdeményezte a hajdani elítéltek felmentését indítványozva. Ezután a Legfelsőbb Bíróságnak kellett meghoznia a döntést minden olyan ügyben, amelyben hajdan a népbíróságok országos tanácsa járt el. Így kerültek hozzánk a tábornokperek, köztük elsőként Jány Gusztáv vezérezredes ügye. Rabóczki Ede volt a tanács elnöke, Gyürkés Tamás a szavazó bíró, jómagam pedig az ügy előadója.
– Időnként máig is fellángol a vita: hogyan helyezhette hatályon kívül 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság azt a halálos ítéletet, amelyet a népbíróság hozott meg Jány Gusztáv ügyében. A Donnál harcoló második magyar hadsereg parancsnokát 1947-ben háborús bűntett miatt kivégezték. Milyen eljárás előzte meg az önök rehabilitációs döntését?
– A bírói munkával rendszerint együtt jár dokumentumok tanulmányozása. Ebben az ügyben a szokásosnál is lényegesen több iratot vizsgáltunk meg. Átnéztük a hadtörténeti levéltár iratait, az egykori parancsokat, levelezéseket, a hajdani katonai rendszabályokat és a magyar királyi honvédség szolgálati szabályzatát. Feladatunk alapvetően a népbíróság 1947-ben meghozott döntésének elemzése, megítélése volt, megértéséhez azonban számos korabeli jogszabályt, utasítást is értelmeznünk kellett. Jány Gusztávot a Legfelsőbb Bíróság végül felmentette, mert olyan cselekményekkel vádolták, amelyeket nem követett el. Ugyanakkor nem foglaltunk állást olyan kérdésekben, amelyek megítélése a történészek feladata. Nem volt elemzésünk tárgya a hadmozdulatok katonai, szakmai szempontú értékelése, s annak eldöntése sem, hogy igazságos vagy igazságtalan volt-e a háború.
A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.
