A szerző, Christopher Caldwell arra keresi a választ, hogy Európának megvan-e a joga bizalmatlanul kezelni Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét. Orbán Viktor szerint tízmillió szabadságharcos él az országban, melynek megvannak az előnyei, de kormányzati szempontból igen nehéz helyzet ez – írja a szerző.
Orbánt a „legfiatalabb magyarországi hidegháborús hősnek” írja le Caldwell. „Még mindig csak a 40-es éveiben jár, olvasott, kálvinista (ahogy a legtöbb magyar politikus), kemény, amikor annak kell lennie (néha akkor is, amikor nem kéne), és van egy víziója egy büszke és virágzó Magyarországról” – véli a miniszterelnökről a The Weekly Standard vezető szerkesztője.
Barack Obamához hasonlítják Orbán Viktort
Caldwell az ellenzék összetételét így látja: „van egy hitelét vesztett posztkommunista párt, egy rossz hírű fasiszta párt és egy új párt, melyet Lehet Más a Politikának hívnak, de a szó minden értelmében zöld. Magyarország valószínűleg nem lesz képes produkálni egy olyan pártot a közeljövőben, mely a Fidesz alternatívája lehetne.”
Kiemeli, hogy nyugaton Orbán Viktornak „van a legnagyobb hatalma a konzervatív vezetők között egészen Margaret Thatcherig visszamenőleg, aki a nyolcvanas évek közepén irányította Nagy-Britanniát”. Caldwell szerint ezért Magyarország a „legtisztább példája” annak, hogyan viselkedik egy konzervatív kormány a 21. században, mely akadálytalanul kormányozhat.
Caldwell hasonlóságot lát a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama és Orbán Viktor között: „egykor mindketten az ellenzék szimbólumai voltak, amikor a választók üzenni akartak egy pártnak, miszerint elegük lett belőlük”. Ezzel viszont egy olyan új kormányzatot hoztak létre, mely felett nincs kontrollja a szavazóknak: ennek az eredménye az USA-ban egy egészségügyi reform lett, míg Magyarországon egy új alkotmány.
A vezető szerkesztő nagy vonalakban átszalad a magyar politikai élet történésein is: a „szovjettámogató” Horn Gyulán, „a Kubába szerelmes” Medgyessy Péteren vagy éppen a „karizmatikus szocialista” Gyurcsány Ferencen. Még az őszödi beszédet sem hagyja ki. „A Fidesz nem a Jobbik”, ugyanakkor ezt Magyarországon kívül nehezen értik meg. A szerző Schöpflin Györgyre hivatkozva azt írja, hogy a magyarok a pártok között is nehezen tudnak különbséget tenni.
Mit is akar Orbán valójában?
Caldwell leírja, hogy a Gyurcsány-kormány idején csődközelbe jutott az ország, s miniszterelnök-cserére is sor került: az MSZP-s üzletember, Bajnai Gordon elfogadta a felkérést. A szerző szerint Bajnainak több népszerűtlen intézkedése is volt – adóemelések, 25 millió dolláros IMF-kölcsön –, de összességében jónak ítélte munkásságát. Úgy véli: „Bajnai sikere sem tudta feledtetni Gyurcsányt, ezért fordultak a magyarok Orbánhoz” a 2010-es választásokon.
„Ha megkérdezed Orbánt, honnan jönnek a gazdasági ötletei, ő Ludwig Erhardot és a szociális piacgazdaságot említi, melyet a német kereszténydemokraták vezettek be az ötvenes, hatvanas években” – írja a The Weekly Standard szerzője, és hozzáteszi: Orbán „azt akarja, hogy az egyszerű embereknek legyen pénze, melyet elkölthetnek”. A magyar gazdaságpolitikai lépésekkel kapcsolatban a cikkíró kiemeli: Orbán a németekhez hasonlóan drákói szigorral biztosítja a költségvetési egyensúlyt. Megemlíti az Európában legmagasabban jegyzett forgalmi adót és a családbarát adózást is mely különösen fontos volt a kormányfőnek.
A magyar kormányfő – így a szerző – tavaly télen Strasbourgba is elment, hogy védelmébe vegye az Európai Parlamentben a magyar alaptörvényt, és hangsúlyozta, hajlandó vitázni az új alkotmányról. „Úgy érzem, sikerrel jártam. Megértem, hogy az európai értelmiségi körökben manapság egy olyan trend hódít, mely az egyházi helyett a világit, a nemzeti helyett a nemzetek felettit, a család helyett pedig az egyént tartja fontosnak. Nem tudom, hogy ez helyes út-e, de abban biztos vagyok, hogy nem ez az egyetlen lehetséges értelmezési módja az európai történelemnek. Az egyház, a család és a nemzet, ahogyan az európai múltnak, úgy a jövőnek is fontos pillérei” – citálja Orbán Viktor szavait Caldwell.
