Tök jó: érdeklődve várják Bajnai beszédét az MSZP-ben

Korai a kérdés, hogy Bajnai Gordon millás felszólalását követően lehet-e még az MSZP miniszterelnök-jelöltje – mondta Szanyi Tibor az MNO-nak.

Tompos Ádám
2012. 10. 12. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.


Majd ha bizonyítanak

A szocialisták és a Milla viszonya meglehetősen hektikusan alakult az elmúlt másfél-két év során. Az első kisebb összezördülésre akkor került sor, amikor kiderült: az egyik kormányellenes tüntetés tervezett felszólalója, a Hallgatói Hálózatban tevékenykedő Polgár Dóra egy Gyurcsány Ferencet támogató nyilatkozatot írt alá. Szervezete ekkor elhatárolódott tőle, pedig korábban az aktivista az MSZP színeiben volt önkormányzatiképviselő-jelölt. Később Mesterházy Attila beszélt pártja kongresszusán arról, hogy szövetségesnek tekintik azokat, akiknek nem tetszik a rendszer (ez volt a címe a Milla toborzó dalának – a szerk.). Juhász Péter akkor még Milla-szóvivő erről tőlünk hallott először, de hozzátette, hogy rendezvényeiken „minden demokratikus politikai erő képviselőit szívesen látják”. Ezt követő megmozdulásaiknak, tüntetéseiknek, konferenciáiknak visszatérő eleme lett az elmúlt húsz év csődje és a jelenlegi parlamenti ellenzék gyengesége.

Ez a távolságtartás odáig fajult, hogy az idei október 23-i demonstrációjuk szervezése kapcsán Juhász azt írta ki a Facebookra, hogy Kónya Péter Szolidaritás-elnök akkor beszélhet a Szabad sajtó útján, ha előtte nem lép fel közösen szocialista és DK-s politikusokkal. „Ez óhatatlanul azt a látszatot keltené, mintha nekünk is közünk lenne hozzájuk. Ezt mi nem szeretnénk” – írta Juhász. Kónyáék ezt meg is tették, úgyhogy az egykori fegyveres érdekvédő közvetlenül Bajnai előtt szólal fel, állítása szerint be is jelent majd valamit. Időközben azért finomodott az egykori droglobbista fellépése a szegfűsökkel szemben, az Index tudósítása szerint a Milla mozgalommá alakulásakor a friss elnök azt mondta: „addig nem képzelhető el együttműködés, amíg az MSZP nem bizonyítja be, hogy megváltozott”. Mindenesetre áttételesen máris újra kooperál egy szocialista párttaggal a Milla: a Bajnai-féle Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványának kuratóriumában helyet foglaló Szigetvári Viktor ugyanis tagja a pártnak.

„Nem valószínű”, hogy fel fog szólalni október 23-án a Milla színpadán Kaufer Virág és Kukorelly Endre, az LMP korábbi képviselői – mondta el lapunknak Heltai László, a párt szóvivője. Tamás Gáspár Miklós filozófus pedig fórumhozzászólásban jelezte: nem venne részt „messiásjelölt fölkenésében”, ő egy pluralista, demokratikus eseményen szeretne szónokolni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.