– Ön szinte minden díjat megkapott, amit ma Magyarországon meg lehet kapni, és talán külföldön is. Például a Keménykalap és krumpliorr megkapta Hollywoodban az úgynevezett tévés Oscar-díjat. Vannak-e mégis kedvenc elismerései? Hol helyezkedik el a sorban ez a mostani?
– Mindig azok a legkedvesebbek, amelyekkel az ifjúságért végzett tevékenységemet értékelik. Azért esik jól ez a mostani díj is, mert visszajelzést ad, megerősít abban, hogy valamit talán jól csinálok. Ám mégis azok a szívemhez legközelebb álló díjak, amelyeket a legkisebbek adományoznak. Mert az mindig érdek nélküli, őszinte elismerés. Emiatt örültem, amikor egy Zala megyei faluban, Teskándon a kisdiákok úgy döntöttek, rólam nevezik el az iskolájukat. A másik hasonló kitüntetés Szárszón ért, ahol nyaralni szoktunk. Színházat nyitottak, amit rólam kereszteltek el a helyi fiatalság kívánságára. Kicsit furcsa volt ugyan, hogy hisz még élek, miért akarnak rólam elnevezni bármit is, ám miután a gyerekközönség szeretete nyilvánult meg benne, belementem. Reggel kimegyek a házból, megnézem, megvan-e még a Balaton, megvan-e még a színház. Olyan, mintha az embert a halhatatlanság szele csapná meg egy pillanatra.
A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.
