Ezzel a munkahelyvédelmi akciótervet is elismerte az unió

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rogán Antal szerint az EU országjelentése nyílt elismerése annak, hogy a kormány által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv beváltja majd a hozzá fűzött várakozásokat.

PR
2012. 11. 07. 20:05

Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy van olyan nagykövetség, amely ellenzéki politikusokkal kapcsolatban indított eljárásokról havi szinten érdeklődik a vádhatóságnál. A frakcióvezető egyúttal elgondolkodtatónak nevezte az igazságszolgáltatás állapotát illetően, hogy sok kézzelfogható ügyben nem született ítélet. Hozzátette, nem véletlenül vágtak bele a bírósági rendszer reformjába.

Feltette kezét a bizottság

Az Európai Bizottság szerdai közlése szerint három százalék alatt marad a hazai GDP-arányos államháztartási hiány, ami azt jelenti, hogy hazánk kikerülhet a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól. Az EB-bejelentés az Orbán-kormány történelmi gazdaságpolitikai sikerét jelenti, hosszú harc volt, amíg a bizottság elfogadta a számokat.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, ami egy hosszú harc eredménye. Úgy látja, jövőre megszűnhet a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.