A vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper tárgyalásán a bíróság tanúként hallgatta meg Csóka Dezsőt, aki több mint két évtizeden át a timföldgyár, majd a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. üzemvezetőjeként vezényelte három tározó – közöttük a 10-es számú – megépítését. Azt mondta, hogy kivitelezőként nem érez felelősséget a katasztrófa bekövetkezésében.
A tanú név szerint említette a tervezőt, aki – állítása szerint – folyamatosan felügyelte a munkálatokat, az építés kezdetekor hetente, majd ritkábban. Az építési naplóban tervezői kifogás, bejegyzés nem szerepelt – tette hozzá. Az álláspontjához akkor is ragaszkodott, amikor a tanácsvezető bíró közölte vele, hogy az iszaptározó korábban meghallgatott tervezőmérnökei szerint nem volt tervezői felügyelet. A tanú az elé tárt terveket felismerte. Az építést 1997-ig felügyelte, addig – elmondása szerint – csak az északi fal készült el az előírt, a Balti-tenger szintje feletti 216,5 méteres magasságúra, a másik két fal három méterrel alacsonyabb volt. A tározó akkor még üres volt, az építést a hatod- és a nyolcadrendű vádlott fejezte be, őt más beosztásba helyezték át – mondta.
A legutóbbi, november eleji fejlemények szerint nem tervezési hiba okozta a vörösiszap-ömlést, az átszakadt 10-es tározó köré épített vízzáró résfal nem befolyásolta a gát stabilitását – mondta a katasztrófa miatt indult büntetőperben tanúként meghallgatott szakértő a Veszprémi Törvényszéken. Másnap a tározó tanúként meghallgatott tervezője hasonlóan nyilatkozott: „tervezői szempontból helyesen üzemeltették az iszapömléskor átszakadt 10-es tározót.”
A tervező véleményére azért volt szükség, mert az elsőrendű vádlott, Bakonyi Zoltán, a cég vezérigazgatója az október 17-i tárgyalásnapon a következő kijelentést tette: „a Mal Zrt. környezetvédelmi rendszere nem jelezte előre a katasztrófát”, ezzel a tervezőre hárítva a felelősséget.
Az építésvezető közlése szerint – aki vegyészmérnökként szerzett tapasztalatot a tározók építésében – azonos technológiával, a terveknek megfelelően építették meg a 8-as, a 9-es és a 10-es vörösiszap-tározót is. A bíró kérdésére részletezte az alapozás és a feltöltés folyamatát, amely szerinte nem volt folyamatos, „2-3 hetes szünetek előfordultak.” Szólt arról is, hogy a kazetta anyagául szolgáló erőműi salak mésztartalmát a tervező cég, a Mélyépterv Kultúrmérnöki Kft. munkatársai havonta mintavétellel, laborvizsgálaton ellenőriztették. Erre azért volt szükség, mert a salak kötőképességét adó mésztartalom változhatott. Azt mondta, a laboreredményre 3-4 napot vártak, addig álltak a munkálatok. Megjegyezte: előfordult, hogy két hétig „nem jött” szürkeiszap, mert észlelték, hogy az anyag nem köt, elfolyik. Ez akkor fordult elő, amikor az erőműben nem ajkai, hanem balinkai szenet égettek, amelynek nem volt mésztartalma – tette hozzá.
Elmondta, hogy üzemvezetőként 21 éven át üzemeltette a működő vörösiszap-tározókat, egészen a 9-es kazetta feltöltéséig. Az iszapon kiülepedő lúgos folyadék magasságát havonta „csónakázással” mérték, arra nem volt előírás. Átlagosan egy-másfél méternél nem volt magasabb a folyadékszint, helyenként 2-5 méter között változott az eloszlása. Az ügyész kérdésére válaszolva azt mondta, a 9-es tározó legmélyebb pontján maximum 7 méteres lehetett a folyadékoszlop magassága, a „kráter” keletkezését az iszapbetöltési pontok változtatásával meg lehet akadályozni.
A tanút a tanácsvezető és az ügyész is hosszan kérdezte a kenyerestanyai szivattyúházban lévő vízszivattyúk működéséről. Azt mondta, hogy normál üzemben egy szivattyúpár működött, ha kettő bekapcsolt, a kezelő értesítette, megkeresték a megnövekedett vízmennyiség okát. A „vész max.” jelzést akkor nem használták – válaszolta. A csapadékvíz ismerete szerint a teljes résfallal körbezárt 160 hektáros területről gyűlik, ahol „30 milliméter már jelentős mennyiség”. Az egyik vádlott védőjének kérdésére hozzátette: csak a szivattyúk 1997 előtti működéséről van információja.
A bíróság szerdán három tanú meghallgatásával folytatja a tárgyalást.
