Elmondta, hogy üzemvezetőként 21 éven át üzemeltette a működő vörösiszap-tározókat, egészen a 9-es kazetta feltöltéséig. Az iszapon kiülepedő lúgos folyadék magasságát havonta „csónakázással” mérték, arra nem volt előírás. Átlagosan egy-másfél méternél nem volt magasabb a folyadékszint, helyenként 2-5 méter között változott az eloszlása. Az ügyész kérdésére válaszolva azt mondta, a 9-es tározó legmélyebb pontján maximum 7 méteres lehetett a folyadékoszlop magassága, a „kráter” keletkezését az iszapbetöltési pontok változtatásával meg lehet akadályozni.
A tanút a tanácsvezető és az ügyész is hosszan kérdezte a kenyerestanyai szivattyúházban lévő vízszivattyúk működéséről. Azt mondta, hogy normál üzemben egy szivattyúpár működött, ha kettő bekapcsolt, a kezelő értesítette, megkeresték a megnövekedett vízmennyiség okát. A „vész max.” jelzést akkor nem használták – válaszolta. A csapadékvíz ismerete szerint a teljes résfallal körbezárt 160 hektáros területről gyűlik, ahol „30 milliméter már jelentős mennyiség”. Az egyik vádlott védőjének kérdésére hozzátette: csak a szivattyúk 1997 előtti működéséről van információja.
A bíróság szerdán három tanú meghallgatásával folytatja a tárgyalást.
