Schiffer András visszatért az LMP-frakció élére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Schiffer Andrást választotta vezetőjévé az LMP parlamenti képviselőcsoportja hétfőn.

BuL
2012. 11. 26. 12:16

Az ellenzéki pártnak azért kellett új frakcióvezetőt választania, mert miután az LMP kongresszusa elutasította a csatlakozást az Együtt 2014-hez, Jávor Benedek – valamint háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely – lemondott. Az LMP-frakció pénteken közel kilenc órán keresztül tárgyalt zárt ajtók mögött, de nem tudott döntésre jutni a frakcióvezető személyét illetően.

Politikai mozgolódás

Bajnai Gordonék október 23-ai zászlóbontása megakasztotta az MSZP erősödését, míg az LMP múlt hétvégi döntése megakaszthatja az Együtt 2014 lendületét – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán politológus az MNO-nak. Az ellentmondásos közvélemény-kutatások után azt gondolhatták az Együtt 2014 vezetői, hogy az LMP csatlakozásával megmaradhat a lendület, és a Medián felmérése önbeteljesítő jóslattá vált volna – hívta föl a figyelmet Kiszelly.

Múlt hétfőn az LMP nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője ugyancsak hétfőn létrehozta a Párbeszéd Magyarországért Platformot. A létrehozók között található Jávor Benedek, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is. A kezdeményezők kijelentették: tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés. Véleményük szerint az elfogadott határozat „rossz az LMP-nek, rossz az ökopolitika támogatóinak, rossz az országnak. A schifferi út jó viszont Orbán Viktornak és rendszerének, illetve azoknak, akik a kétpólusú rendszer fenntartásában érdekeltek, hiszen az ellenzéki térfélen könnyen az MSZP megerősödéséhez vezethet.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.