Százakat akasztottak föl: Haynau elbújhat Kádár mögött

Több száz kivégzés és tízezrek bebörtönzése követte a magyar szabadságharc 1956. november 4-i leverését.

1956. november 4-én éjjel a szovjet hadsereg megkezdte a „Forgószél” nevű hadműveletet, amelynek célja a magyar szabadságharc vérbe fojtása volt. Reggel 5 órakor az ungvári rádió a Szovjetunió által kinevezett ellenkormány (Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány) Nyílt levél a dolgozó magyar néphez című közleményét sugározta, melynek aláírója Kádár János „miniszterelnök” volt.

5 óra 20 perckor viszont a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következő drámai szavakat: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

„Most rajtuk a sor”

Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek. A nyilatkozatban többek között az szerepelt, hogy „Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét.”

A Kádár-kormány decemberben indította meg a megtorlást a szabadságharcban részt vevőkkel szemben. Ennek célja a hatalommal szemben álló, a szembenállást különböző formákban kinyilvánító társadalom megtörése, eleven csoportjainak, szervezeteinek szétverése volt, más szóval az, hogy nyugodjon bele a vereségbe.

Zárt ajtók mögött ítélkeztek

Az MSZMP decemberi határozata nyomán betiltották a még létező forradalmi szervezeteket, a területi munkástanácsokat és a helyi forradalmi bizottságokat. December első napjaiban kétszáz munkástanácsi vezetőt tartóztattak le, statáriumot (rögtönbíráskodást) hirdettek, s ezt követően több hullámban jelentős számú további letartóztatásra került sor. 1957 márciusában Kádár Moszkvába látogatott, ahol megegyezett a szovjet vezetéssel a tömeges megtorlás felgyorsításában.

Döntés született arról is, hogy a megtorlás, a perek zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával folyjanak. Ebben feltehetően a már ekkor kibontakozó nemzetközi tiltakozás játszott szerepet. A moszkvai látogatást követően, 1957. április elején az MSZMP Intéző Bizottsága, majd Központi Bizottsága is jóváhagyta a tömeges megtorlás elindítását, és határozatot hozott Nagy Imre és társai bírói felelősségre vonásáról is.

Biszku is főszerepet játszott

1957 áprilisától 1959 tavaszáig tartott a következő szakasz, amely a tömeges bosszúállás periódusának nevezhető. Ennek csúcsa Nagy Imre és társai halálra ítélése volt 1958. június 16-án. Egyedül 1957-ben több mint húszezer személy ellen indult eljárás politikai okból, s ebből alig több mint hatezret „sikerült" elítélni az adott évben. Ez a szakasz 1959 tavaszán részleges amnesztiával ért véget.

Hivatalosan a megtorlás menetét személy szerint a belügyminiszter (1956. novembertől 1957. márciusig Münnich Ferenc, 1957–61 között Biszku Béla, 1961–63 között Pap János) irányította. A politikai rendőrség készítette el az ügyészség „számára” a vádiratokat, amelyek kimondva kimondatlanul az ítéletet is tartalmazták. A belügyminiszter azonban inkább az operatív irányítást végezte: munkáját az illetékes KB-titkár (Marosán György, majd Biszku Béla) és végső soron az MSZMP Intéző, majd Politikai Bizottsága felügyelte, amely 1957–58-ban tucatnál is több alkalommal tárgyalta a „felelősségre vonás" kérdését.

Elképesztő bosszúállás

A megtorlás méreteit tekintve a magyar történelem legnagyobb politikai megtorlása. A kivégzettek pontos számáról ma is vita folyik: 229 főtől a 453 fős adatig. De akármelyiket is tekintjük, ez többszöröse a Haynau által elrendelt 120 kivégzésének 1849 után, a háromszor akkora Magyarországon.

Egy 1960. december 31-i keltezésű, Igazságügyi Minisztérium által készített statisztika államellenes cselekményekért 21 668 elítélésről ír (polgári és katonai bíróságok által). Ebből 16 443 végrehajtandó szabadságvesztés, 4961 felfüggesztett szabadságvesztés volt.

Az 1960-as évből egy másik statisztikai kimutatás 16 453 elítélésről szól. 1961 és 1963 között további 2410 elítélést regisztráltak, s eszerint 18 558 fő az államellenes bűncselekményekért elítéltek száma. Ehhez hozzá kell adni még a nem államellenes fejezetbe sorolt politikai jellegű bűncselekményekért elítélteket, így a megtorlás elítélt áldozatainak száma 23 761 fő volt.