Nagy Dávid: Egységbe forrt a fiatalság

Negyvenötezer államilag támogatott férőhelyet tartana elfogadhatónak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke.

MD
2012. 12. 15. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Orbán Viktor szerint nem érhette meglepetésként a diákokat a felsőoktatási reform iránya, mert az átalakításról már tavaly tárgyaltak többek között a hallgatókkal is. Nem voltak tisztában azzal, mi várható?
– A tavaly novemberi találkozón számokról nem volt szó, csak arról, hogy racionalizálni kell a képzési struktúrát, fel kell számolni a felesleges szakokat. Ebben a kormányfőnek igaza van. Semmi szükség rá, hogy egy egyetem több karán is működjön egyforma tanszék, vagy hogy minden bokorban legyen ugyanolyan képzés. A cél, hogy akár kevesebb helyen, de minőségi képzést folytassanak az intézmények. A keretszámcsökkentést viszont csak a demográfiai mutatókat követő mértékig tudjuk elfogadni.

– Miért nem volt nyoma a mostanihoz hasonló méretű, országos hallgatói szervezkedésnek, amikor a szocialista kormányzat alatt, 2008-ban be akarták vezetni a tandíjat?
– Akkor nem vettem részt országos megmozdulásokban, de úgy emlékszem, tüntetések voltak többek közt a Szalay utcában, és a HÖOK is a szervezők között volt. Sőt ismerek több akkori felszólalót.

– A héten ezreket mozgósítottak a hallgatói képviseletek. Meglepte, hogy a diákság aktivitása végül hídfoglalásig és a parlamenti kordon átlépéséig fajult, vagy eleve ekkora volumenben gondolkodtak?
– Biztos voltam benne, hogy ha a tandíj szóba kerül – nevezzük akárhogy is –, akkor a fiatalság megmozdul. Fel sem merült bennem, hogy a rendezvényeken nem lesznek elegen, és hogy az akciók esetleg érdektelenségbe fulladhatnak. Szenzációs volt a hétfői fórum, amikor egy kisebb csoport elindult a városba az ELTE-ről, és hatalmas tömeg tartott velük, pedig előzetesen nem volt eltervezve. Ezek után számítani lehetett rá, hogy a szerdai műegyetemi HÖOK-fórum után is lesz vonulás, de az útvonal ekkor is menet közben, teljesen spontán alakult. Összességében nagyon jól sikerültek a megmozdulások, és jól tükrözik, hogy milyen feszültség van a kormány intézkedései miatt az egyetemistákban és a középiskolásokban. A felsőoktatásba való bejutás korlátozása egységbe forrasztotta az érintetteket, és olyan szervezetek között indult együttműködés, amelyek eddig nem is voltak kapcsolatban. Óriási erőt ad az egész összefogásnak, hogy a középiskolások is megmozdultak, mert most ők a legfontosabbak.

A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.