Az elmúlt húsz év legfontosabb tanulsága Bihari Mihály szerint az, hogy az érdekütközések sokszor nem a nyilvánosság előtt zajlottak le, az álláspontok így végül nem is tudtak kellőképpen megfogalmazódni. A volt országgyűlési képviselő, akit 1999-ben az MSZP, 2010-ben pedig a Fidesz javaslatára választottak meg alkotmánybírónak, úgy véli: fontos, hogy a hosszú időre szóló alaptörvényt ne lehessen ideiglenes szabályokkal fellazítani. Az Alkotmánybíróságról most távozó jogtudós közölte, a felsőoktatás jelenlegi gondjainak a hajdani kétarcú liberális oktatáspolitika a fő okozója.
– Ön az ELTE jogi karáról érkezett beszélgetésünk helyszínére, az Alkotmánybíróságra (AB). Itteni dolgozószobáját átadja utódjának, Salamon Lászlónak, hiszen február 24-én betölti hetvenedik évét, és lejár alkotmánybírói megbízatása. Az egyetemen folytatni fogja a munkát?
– Igen, nyugdíjas oktató, professor emeritus leszek. Alkotmánybírói tisztségemmel együtt február 24-én megszűnik a negyvenkét éve tartó tanári, közalkalmazotti jogviszonyom is. A jövőben tiszteletdíj nélkül viszem tovább azt a két fő tárgyat – a magyar politikát és a politikaelméletet –, amelyet a négyszáz fős jogász- és a kilencven hallgatót számláló politológus-évfolyamnak adok elő. A győri egyetemen is professor emeritusként folytatom a munkát, ott egyébként az intézmény jogi karának alapító igazgatója voltam.
– Milyennek találja a mai diákságot?
– Kedvelem az egyetemista korosztályokat, vannak ugyanakkor tanártársaim, akik nem szeretik a fiatalok felfogását, viselkedését. Én sem mondom, hogy mindent elfogadok, de tapasztalataim alapvetően pozitívak. Hozzáteszem, a hallgatók most, az internet korszakában jobb helyzetben vannak, mint mi voltunk annak idején, a hatvanas-hetvenes években. Ugyanakkor nehezebb is tanítani őket, egyebek közt azért, mert időben eltávolodtunk a diktatúrák és a rendszerváltozás eseményeitől. A kilencvenes évek elején a magyar hatalmi és politikai rendszerekről – az én egyik tantárgyamról – még könnyebb volt beszélni, mert a legtöbb fiatalnak a családja révén is lehettek ismeretei az elmúlt korszakokról. Ma minden hajdani politikai szereplő nevéhez hosszas magyarázatot kell fűzni. Sokan nem is törődnek mindezzel. Ugyanakkor a jogász és a politológus szakon is van egy-egy társaság, amely rendkívüli érdeklődést mutat a II. világháborút követő néhány éves többpártrendszer, az 1948–49-es kommunista hatalomátvétel, az egypártrendszer működése, az ’56-os forradalom, a Kádár-korszak és a rendszerváltozás iránt.
– A hallgatók érdeklődése mindig is megoszlott. Lehet, hogy most is csupán erről van szó, nem?
– Tapasztalatom szerint a hallgatókat három csoportra lehet osztani. Egyharmaduk nagyon okos, érdeklődő, tudásszomja irigylésre méltó. Következő harmaduk közepes szorgalmú és tehetségű, ha megmozgatjuk őket, tanulnak, dolgoznak, de minden különösebb érdeklődés és céltudatosság nélkül járnak az egyetemre. A harmadik harmadhoz sorolhatók azok, akik teljességgel alkalmatlanok egyetemi tanulmányok folytatására. Ezt a diákoknak is el szoktam mondani, ha megkérdezik a véleményemet. Ilyenkor közlöm velük: az évfolyam egyharmada nem ide való, hiszen a műveltségük olyan hiányos, hogy az egyszerűbb dolgokat sem képesek követni.
– Miből adódhat ez az ön megítélése szerint?
– A korábbi kormányok idején a politika többféle módszerrel is erősen beavatkozott az egyetemek életébe. Sorozatos elvonásokkal rákényszerítette az intézményeket, hogy a piacgazdaság logikája szerint gondolkodjanak. Egyre több fiatalt vettek fel, a taníthatóság határán túl is. Kedvezőtlen hatású volt emellett, hogy a felvételi vizsga megszűnt, helyette az érettségi eredménye számított. Az egyetemek végül kaptak egy listát arról, hogy kiket fognak tanítani. Mindezek következtében nagyon rosszul képzett, nem kellően szelektált rétegek jutottak el a felsőoktatásig. Közben indokolatlanul nőtt a főiskolák, egyetemek száma. Jórészt a helyi és központi lobbik nyomására olyan intézmények jöttek létre, amelyekről kezdettől tudni lehetett, hogy fölöslegesek lesznek. Mindezek miatt a hallgatók létszáma mostanára háromszázezer fölé emelkedett.
A teljes interjút a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatja.
