Klinghammer István szerint mindenkinek morális kötelessége, hogy visszaadja a közösségnek a kapott támogatást, de a fiatalokat nem szabad szankciókkal riogatni, ezért ő azt javasolja, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóknak csak addig kelljen Magyarország javára dolgozniuk, ameddig az állam pénzén tanultak. A Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy nagyon alacsonynak tartja a 240 pontos felvételi határt, és kiterjesztené a Klebelsberg-ösztöndíjat.
– Hogyan változik a felsőoktatás állami támogatása ebben az évben? Összességében több pénz jut az egyetemeknek, de célzottabban osztják el a forrásokat, így egyesek rosszabbul járnak.
– Nehezen élik meg a rektorok a változást, amit megértek. Tény, hogy a felsőoktatás költségvetési támogatása 123 milliárd forint, de ehhez még hozzá kell adni azt a körülbelül 48 milliárd forintos pluszforrást, amelyet az állam a pályázati önrészek kiváltására, az adósságátvállalásra, a PPP-programok terheiből való kiváltásra és a struktúraváltásra fordít. Mindezen túl további tízmilliárd forintot osztanak el célzott támogatásokkal kiválósági alapon. Az állami forrásokon túl az egyetemek és főiskolák előtt még számos pénzszerzési lehetőség áll. Pénzhez juthatnak például a kutatási eredményeik által, a publikációik szabadalmaztatásával, különféle szolgáltatásokkal vagy pályázatokkal. Ehhez kapcsolódóan meg kell említenünk a jó példát, hogy a napokban egy új intézmény megalakulását ünnepeltük egy konferencián: két budapesti egyetem, a BME és az ELTE, valamint nemzetközi partnerek létrehozták a Nemzeti Társult Csomópont intézményét. Ez a hazai egyetemi közösség megújításán túl, ahogy Horváth Zoltán dékán fogalmazott, munkahelyeket hoz létre, és hozzájárul az ország nemzetközi versenyképességéhez. Valamint minden egyetem kulturális centrum, amelyből szintén van bevétele.
– Igen, csakhogy a pályázaton elnyert pénz kötött, vagyis nem fordítható például a működtetési, üzemeltetési költségekre. Márpedig sok helyen éppen ilyen alapvető dolgokra kell forrás.
– Nem fordítható üzemeltetésre, de ki lehet vele váltani például a béreket. Az ELTE informatikai kara például jelenleg részt vesz egy hatalmas nemzetközi kutatási programban, és az érintett oktatók bérét a program ideje alatt a kutatás eredményeiből fizeti, így az állami forrásból ez az összeg felszabadul.
– Milyen elvek mentén hajtják végre a Balog Zoltán miniszter által bejelentett szaktisztítást? Melyek azok a képzések, amelyekből túl sok van?
– A szerkezetváltás célja, hogy értékes, versenyképes diplomákhoz jussanak a fiatalok, és olyan szakokat indítsunk, amelyekre valós társadalmi igény van, és amelyekkel el lehet helyezkedni. A kilencvenes években a tömegoktatás felé tolódtunk, és jó néhány felduzzadt szakkal zsákutcába vittük a fiatalokat is. Ez bizony a felsőoktatás felelőssége is, hiszen az intézmények tudták, hogy egy-egy szakon nincs szükség annyi oktatóra és hallgatóra sem, mint amennyit felvettek. Boldogtalan fiatalokat képeztünk, akik aztán a diplomájukkal nem tudtak elhelyezkedni. Emellett sajnos az elmúlt években kialakult az a gyakorlat is, hogy minden intézmény szinte mindent oktatott: a humán szakok például megéltek a műszaki főiskolán. Ahhoz, hogy azt oktassák az egyetemek és főiskolák, amihez a legjobban értenek, profiltisztításra van szükség. Az elv egyszerű: amely képzésre az adott helyen nincs igény, ahová a fiatalok nem jelentkeznek, ahol a kibocsátott diplomával nem tudnak elhelyezkedni a végzettek, ott kell váltani. A minőség irányába ugyan nem hat, de spórolást jelenthet a felesleges adminisztráció felszámolása is. Az ELTE-n például a tanszékek már nem szervezeti egységek, nincs külön titkárságuk. Ugyanígy felmerülhet az a kérdés, hogy a főiskolákon szükség van-e karokra, hogyha az a kar olyan kicsi, mint egy nagyobb egyetem egy intézete. Semmilyen képzés nem szűnik meg, csak ott marad meg, ahol jobbak a feltételek, hiszen nem vagyunk akkora ország területileg, hogy ne lehetne eljárni akár Budapestről Szegedre tanulni. A lényeg, hogy ne vezessük zsákutcába a fiatalokat. Én hiszek a felsőoktatásban, és valóban meg is kell újítani, de nem a politikának. Az egyetem polgárainak kell elkezdeni a változásokat, a politika csak iránymutatást ad. A struktúraváltás még nem eredményez minőségi változásokat: Eötvös Loránd szerint az egyetemek minőségét az oktatók minősége határozza meg.
– Mégis, mely szakok jöhetnek szóba, amelyeket tisztítani kell?
– Az igazán komoly értéket teremtő, úgynevezett hangyaszakok – például műszaki, egészségügyi képzések – mellett sok a tücsökszak, amelyekre nincs akkora mértékű társadalmi igény. Ezek a képzések inkább az emberek közti kapcsolatokról szólnak. Az intézményeknek kell feltárni, hogy mi az, amiben jók, hogy a saját elképzeléseik, lehetőségeik alapján újuljanak meg. Mindig hallom, hogy az egyetemi autonómia milyen fontos, de nem szabad elfelejteni, hogy az önállóság felelősséget is jelent.
A teljes interjút a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatja.
