Rezsicsökkentés: rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz-frakció a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Időközben a házbizottság úgy döntött, a csütörtöki ülésen egyetlen napirendi pont lesz.

WA
2013. 03. 12. 7:55

A Fidesz-frakció kérésére rendkívüli ülést tart csütörtökön a parlament, az egyetlen napirendi pont a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló előterjesztés lesz, amelyről határoznak is a képviselők – döntött keddi ülésén a házbizottság. Az Országgyűlés sajtófőnökének helyettese elmondta, a hétfőn tárgyalni kezdett előterjesztés zárószavazásának nincs akadálya, hiszen nem érkezett hozzá módosító javaslat. György Bálint ismertette: a házbizottsági ülésen a Fidesz képviselője a rezsicsökkentés megvédésének szándékával indokolta az ülés összehívására vonatkozó kezdeményezésüket, amelyet a Jobbik képviselője tudomásul vett, az MSZP részéről pedig nem hangzott el frakcióálláspont.

A parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a jelenleg kormányhivatalként működő Magyar Energia Hivatal (MEH) átalakításával – önálló szabályozó szervként – létrejön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Ez látja el a MEH feladatkörébe tartozó vezetékes energiaellátási (földgáz, villamos energia, távhő) és a víziközmű-működtetési tevékenységekkel kapcsolatos hatósági felügyeletet és részben működési szabályozást, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos díjszabályozás előkészítő feladatait. Az indoklás szerint a hivatal létrehozásával megvalósul a rendezett, átlátható szervezeti és hatásköri keretekben működő, a közjót szolgáló, erős és egységes piacszabályozó állami szerepvállalás.

Ismert, arcátlanságnak minősítette a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában, hogy az energiaszolgáltatók bíróságon támadták meg a tízszázalékos rezsicsökkentést. Azt pedig Orbán Viktor botrányosnak nevezte, hogy a bíróság – első fokon – a cégeknek adott igazat. A kormányfő jelezte, a kabinet a magyar emberek érdekeit nézi, ezért folytatja a tarifák csökkentését.

Kivételes sürgős eljárást követően már kedden elfogadhatja a parlament azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak. Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca államtitkára hétfőn a javaslat kapcsán elmondta, megengedhetetlen, hogy a szolgáltatók jelentős hasznuk ellenére is ezzel a gyakorlattal éltek. Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy az érintett cégek busás hasznukból fedezzék többletterheiket, ne pedig a fogyasztói árak emeléséből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.