Slágertémává vált az emberi élet védelme, főként, mióta az európai közösség lemondott nemcsak a család, de az emberi élet megóvásának igényéről is. Míg az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kifejezetten megkövetelte, hogy az állam és a társadalom tartsa oltalma alatt a családot, 2000-re odáig terjeszkedett a nyugati neoliberális befolyás, hogy az EU nizzai alapjogi chartájából már kiirtották a család fogalmát diszkriminációra hivatkozva, ettől kezdve pedig megindult a házasság eredeti definíciójának tagadása; mind több és több országban hoznak „EU-kompatibilis” törvényt arról, hogy a házasság már nem kizárólag férfié és nőé.
A világ konzervatív része végre mintha éledezni látszana, a tűrhetetlen folyamatoknak mind több és több kezdeményezés próbálja útját állni. Magyarország a fenti szempontból szerencsés csillagzat alatt jár, 2011 óta alkotmányban van az emberi élet védelme, a házasság pedig egyetlen férfi és egyetlen nő életszövetsége. Az emberi életet a fogantatástól kezdve szintén védelem illeti, igaz, mintha kissé „graduális” volna az embrionális élet oltalma... A Pécsi Hittudományi Főiskolán a sebek nyalogatása helyett inkább nemzetközi konferenciát rendeztek a kérdésben a pislákoló remény aspektusából.
– A posztmodern korban a politika és a média rájátszik az emberekben lévő nemes érzésekre, győzött a szociáldarwinizmus. a posztmodern ember nem tudja, hogy miben reménykedjen. A konferencia sem a reményről, hanem a remény jeleiről szól, a mai világ a posztmodern nyavalygást is megunta már – fogalmazott megnyitójában Cziglányi Zsolt rektor a Közép-Európai Bioetikusok Társaságával közösen szervezett eszmecserén szerda délután.
Slavomir Dlugos, a Bécsi Egyetem fiatal szlovák professzora német nyelvű előadásában azt a kérdést boncolgatta, hogy a modernitás partnere-e a kereszténységnek vagy sem. – Az biztos, hogy a tudományosság képes megtisztítani a vallásosságot a babonáktól, az ésszerű felelősségen és a személyes találkozáson alapuló hitdöntés győzni látszik, különösen az etikai diskurzus szolgál hídként az ész és a keresztény hit között – mutatott rá az etikus, erkölcsös gondolkodás és a gyakorlatias vallásosság összefüggésére. Az egyháznak is címezve azért rámutatott: előbb mindenkinek a saját identitását kell megismernie ahhoz, hogy párbeszédet folytathasson a másikkal, az egyháznak is át kell gondolnia saját üzenetét, hogy a kellő hitelességgel tudja hirdetni azt, aztán jöhet az alkotó párbeszéd a hagyományos gondolatok és a modern világ közt.
A konferencia másik nagyágyúja, az opolei lengyel Piotr Morciniec németül kezdte, majd lengyelül folytatta: – Józef Tischner filozófus gondolatát idézném, ő a család fogalma „helyett” bevezeti az otthonét, amely értékei alapján ma nagyon hasonló üzenetet hordoz, mint amit a családnak kellene: az életünkben megtett távolságokat az otthonunktól mérjük, fallal védjük az elemi erőkkel szemben, önmagunkat adhatjuk benne, és a férfi és nő közti kölcsönösség gyümölcse – sorolta Európa egyik legnevesebb bioetikusa. A családok krízisét leginkább abból vezeti le, hogy olyan régi evidenciák helyett, mint a hűség, előtérbe kerültek az individuális értékek.
– Nálunk Lengyelországban a kilencvenes években esztendőnként 40-45 ezer válás volt, míg 2002 óta folyamatosan nő a számuk, tavaly 65 ezret regisztráltunk – villantott fel egyet a kellemetlen statisztikai adatok közül. Szerinte a családok ma új struktúrában, mentalitással állnak új trendekkel szemben, ráadásul tagjainak száma csökken. – Egykor életfeladat volt a házasság, ma pedig az élet által adott egyik lehetőség, mely a boldogság reményét kínálja – foglalta össze a társadalmi attitűdöt Morciniec professzor, aki ebben látja a reményt: – A család mint olyan méltányolt érték maradt, az életpreferenciák listáján a legelőkelőbb helyen szerepel. Egy Opolén és környékén készült felmérés szerint az emberek 91 százaléka elsősorban házasságban és családban megélt boldogságot szeretne, Lengyelország-szerte pedig 85 százaléknyi ember vallja, hogy a boldogsághoz szükség van a családra, és 55 százaléknyian a házassággal megerősített, többgyermekes családmodell hívei – nem tagadva, hogy a házasságfogalom ma már eltolódott a szekularizált irányba.
Összegzése szerint „még a legerősebb családellenes folyamatok sem tudják elnyomni a vágyat a boldog és eredményes családi élet iránt”, ezért a jognak kitüntetett bánásmódban kell részesítenie a családot.
A szlovák Marek Lis szintén az Opolei Egyetemről jött, ő angolul szólt a szép számú hallgatósághoz, a filmekben rejlő negatív és pozitív értékközvetítő lehetőségeket összevetve. – A halált közvetítő filmek kegyetlen csatákat, eseményeket mutatnak be, gondoljunk csak a Ryan közlegényre vagy a Schindlerre. Aki az IMDB (nemzetközi filmes adatbázis – a szerk.) keresőjébe beírja az öngyilkosság szót, 5000 filmcímet talál, és újabb 1200-at, ha az öngyilkossági kísérletre keres.
De van most már egy úgynevezett keresztény zsűri, a Signis is az európai filmfesztiválokon, ahol a több ezer éves értékek alapján emelik ki a filmeket. Az első díjat a fiatal Krzysztof Zanussinak adták át 1974-ben a locarnói fesztiválon, az Illumináció című filmet díjazták – mondta el egy levegőre Marek Lis. A Signis díja ott van azóta Cannes-ban is, és egyáltalán nem moralizáló jellegű alkotásokat keresnek, hanem egyszerűen olyanokat, ahol például a barátságot, a családot, mások tiszteletét a maga valójában sikeresen mutatják be. Egyszer már kénytelenek voltak negatív Signis-díjat is kiadni, 2009-ben Lars von Trier Antikrisztusa „érdemelte ki” ezt. Persze Hollywood családinak mondott filmjei sem számíthatnak sok jóra az ökumenikus zsűritől, de például Ken Loach brit vagy Susanne Bier dán filmes munkáit okvetlenül ajánlják. Utóbbi nemrég egy olyan történetet forgatott le, ahol egy elesett fémkereskedőt gyanúba fognak, és ártatlanul is vállalja a büntetést, még úgy is, hogy közben megszületik a gyermeke – a reményt ez a szál viszi végig a filmen.
