Szanyival az élen szállnak harcba a szocialisták?

Alakul a szocialisták európai parlamenti választási névsora, lapinformációk szerint az EP-választásokon várhatóan nem lesz közös MSZP–Együtt 2014-lista.

PR
2013. 05. 31. 8:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kérdés persze, hogy az Együtt 2014-gyel való tárgyalások és megegyezések során felmerül-e a szocialista EP-lista esetleges megnyitása is, ez azonban Szanyi szerint „szinte kivitelezhetetlen, hiszen az EP szocialista frakciójába a baloldalitól eltérő nézetekkel nem lehet beülni, márpedig a magyar baloldalra adott szavazatokkal nem túl okos dolog más EP-pártcsoportokat hizlalni”.

Az MSZP és az Együtt 2014-PM választási szövetség összefogása körül sok a kérdőjel. Ugyan Mesterházy Attila és Bajnai Gordon április végén megállapodott arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként közös jelölteket indítanak a Fidesszel szemben. Ugyanakkor szakértők szerint az ellenzéki oldalon nem körvonalazódik érdemi összefogás, Gyurcsány Ferenc és Bajnai között valódi ellentét feszül, az MSZP pedig nem képes megújítani szavazóbázisát annak ellenére, hogy ragaszkodnak az ellenzéki vezető szerephez. A komlói időközi választás és a gyenge közvélemény-kutatási eredmények is azt mutatják, hogy a szocialistáknak stratégiát kellene váltaniuk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.