Történelmi árvíz éri el Magyarországot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az érkező dunai árhullám miatt az eddigi legmagasabb vízszint körüli értékek várhatóak Komáromban, Esztergomban és Budapesten is.

WL
2013. 06. 03. 19:55

Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról számolt be, hogy négymillió homokzsákkal és 4-5 ezer emberrel készülnek az árhullámra. A folyamatos csapadék miatt várhatóan kedvezőtlen irányba kell módosítani az előrejelzéseket, a legmagasabb vízszintet minden felső-dunai szakaszon eléri a víz. A tetőzés péntekre és szombatra várható, és utána is fenntartják a figyelőszolgálatot.

Szolnokról átvezényeltek 160, Miskolcról pedig csaknem 100 műszaki szakembert Győrbe, továbbá Pécsről és Nyíregyházáról is hasonló átcsoportosítást terveznek, míg a szegedi és a gyulai vízügyi igazgatóság készenlétben áll.

Molnár Béla a fővárosi helyzetről elmondta: az eddigi legmagasabb vízszint, 860 centiméter körül tetőzhet a Duna. A Margitszigetet ideiglenes védművel veszik körbe, és a Római-parton is jelentősebb védekezésre lesz szükség.
Tarlós István főpolgármester másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapesten. A főpolgármester bejelentette, hogy kedden reggel elkezdik lezárni az óbudai Királyok útja–Nánási út elsőrendű védvonal úgynevezett kapuit, és elképzelhető, hogy az árhullám miatt kisebb evakuálásokra lesz szükség Csillaghegyen.

 

A nap folyamán Szentendrén megkezdődött annak a mobil árvízvédelmi falnak az építése, amely a belvárost védi a Duna áradásától.

 

Romlott az árvízhelyzet hétfő éjszaka a németországi Regensburg városában, ahol a Duna a Regen folyóval találkozik. A helyi önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint a vízállás a vártnál is némileg magasabbra, 6,7 méterre emelkedhet, és a folyó több utca elárasztásával fenyeget. Ezeket óvatosságból este lezárták. Kedden a térségbe utazik Angela Merkel német kancellár.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság este hat órától a Dunán Esztergomnál, Komárom és Almásfüzitő térségében, továbbá a Mosoni-Duna és a Rábca térségében Kunszigetnél és Abdánál elsőről másodfokúra emelték a készültséget. Hasonló intézkedés lépett életbe a Rába mentén Ikrény és Rábapatona körzetében, a Győr–Koroncó árvízvédelmi szakaszon, valamint Mérgesnél. Emellett az esztergomi védvonal esztergomi gátőrjárására első fokú készültséget rendeltek el, a táti gátőrjárásra viszont a legmagasabb, harmadfokú készültséget léptették életbe, mert Táton időközben megkezdték a Kenyérmezei- és az Únyi-pataknál a munkálatokat annak érdekében, hogy a Duna ne duzzaszthassa vissza a két patakot.

A belügyminiszter elmondta: a katasztrófavédelem, a rendőrség és a honvédség mellett az önkéntesek, karitatív szervezetek segítségére is számítanak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közlése szerint három gépjárművet helyezett készenlétbe a szolgálat Győrben a védekezésben résztvevő egységek ellátására, 24 órás ügyeleti rendszerbe osztotta be munkatársait, és feltöltötte élelmiszerkészletét, hogy szükség esetén a lehető leggyorsabban bekapcsolódhasson a gátakon dolgozó egységek munkájába.

A Református Szeretetszolgálat arról számolt be: feltöltötte segélyraktárait, hogy adományokkal is segíthesse a rászorulókat, illetve kitelepítés esetén matracokkal, plédekkel és élelmiszerrel is támogatja a bajbajutottakat.

A Duna áradása miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között kedden reggel 8 órától lezárják a folyóhoz közelebbi vágányt, míg a másik vágányon a vonatok lassabban, váltakozó irányban közlekednek – közölte a MÁV honlapján. A Budapest-Hegyeshalom vonalon utazóknak előreláthatólag 20-30 perces átlagos késéssel kell számolniuk minden vonatnál. Tekintettel arra, hogy az árvíz vis maiornak számít, az ezeken a vonatokon utazóknak átalány-kártérítést a vasúttársaság nem fizet. Amennyiben az utas a késések miatt előzetesen lemond az utazásáról, menetjegyét, pót- és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a vasút – teszik hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.