„A magyar kormány a szegények felé fordul”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Irigylésre méltónak tartja a magyar kormánynak az igazságos közteherviselés érdekében tett intézkedéseit, azaz a multikra és a bankokra kivetett különadót, illetve a rezsicsökkentést Alfred Bujara.

Magyar Nemzet
2013. 07. 20. 4:00

– Amióta viszont a kormány megtette ezeket a lépéseket, Magyarország mindenféle ürüggyel – mint például az alkotmánymódosítás – állandó nyomásnak, támadásnak van kitéve az EU részéről. Mit gondol erről?
– Lengyelországban is hallottunk erről, de azt hiszem, ebben a kérdésben az a legfontosabb, hogy a társadalom, az emberek többsége támogatja a kormányt törekvéseiben, ami hatalmas előny számára. Mint említettem, Európa ma két kategóriára, „A” és „B” kategóriára oszlik, utóbbiba sajnos mi, kelet-európai, posztkommunista országok tartozunk. Amikor beléptünk az EU-ba, azt gondoltam, legfeljebb tíz év, mire elérjük a nyugat-európai életszínvonalat, ám ahogy telt az idő, bebizonyosodott, hogy ez nem valósul meg. Nagyobb baj sajnos, hogy a fiatalok jövője is teljesen bizonytalan, óriási körükben a munkanélküliség, alig van rá esély, hogy a saját lábukra állhassanak. Az EU-n belüli különbségek lefaragását, az emberek többségének érdekét szolgáló lépésekhez társadalmi támogatottságra van szükség, amivel a magyar kormány szerencsére rendelkezik.

Bákonyi Ádám

Miután egyesületként bejegyezték, tisztújítást tart a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Bajnai Gordon szövetségeseinél mindezt a demokratikus elkötelezettségével magyarázták. A Magyar Nemzet azonban úgy tudja, a tagság jelentős részén túl Bajnaiék is az eddigi társelnököt, Székely Sándort látnák szívesebben az elnöki székben Kónya Péter helyett. Székely korábban társelnöke volt az Egymillióan a Demokráciáért Egyesületnek, amelyet egy szélsőbaloldali alapítványon keresztül huszonötezer dollárral támogatott a Soros György-féle Open Society Foundations.

 

Székely Sándor korábban az Egymillióan a Demokráciáért (EMD) Egyesület társelnöke volt, amely a Magyar Szociális Fórummozgalmakért Alapítványon (MSZFA) keresztül huszonötezer dollárt kapott a Soros György-féle Open Society Foundationstól (OSI).

Bajnai Gordonék alapítványát, a Haza és Haladást az ugyancsak a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress támogatta igen bőkezűen. Az adakozók közé tartozott Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter is.

A teljes cikket a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.