A titkosszolgálat füle hallatára beszélgetünk nap mint nap

A hatóságok akkor hallgathatják le telefonbeszélgetésünket, és olvashatják sms-ünket, amikor kedvük tartja. A mobilszolgáltatók kötelesek teljesíteni az adatkérést, mi pedig csak bizonyos esetben reklamálhatunk.

Dr. Kovács V. Gábor infokommunikációs szakjogászhoz fordulva megtudtuk, hogy a 2003. évi C. törvény (Eht.) alapján a szolgáltató alapesetben a szerződés megkötéséhez, módosításához, e mellett számlázási céllal és az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése okán kezelheti az ügyfél adatait. Az ő szavait Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is megerősíti kérdésünkre, és hozzáteszi: vannak kivételek. Ha például nyomozó (a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint terrorizmust elhárító szervhatóság) vagy frekvenciagazdálkodó hatóságok kérik az előfizetővel kapcsolatos adatokat. A biztos jelzi, ebben az esetben nemzetbiztonsági okból vagy bűnmegelőzési célra minden tárolt adatot kötelessége kiadni a szolgáltatónak. Az ezt szabályozó, 2001 szeptemberében született adatmegőrzési uniós irányelvet a magyar belső jog is átvette. A törvény egyébként a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően az USA-ban megszavazott Patriot Act vezérfonalát követi.

Mindez azt jelenti, hogy ha a titkosszolgálat vagy a nemzetbiztonság, netán az ügyészség jónak látja, probléma nélkül lehallgathatja beszélgetéseinket, belepillanthat sms-einkbe, adatforgalmunkba, mégpedig a szolgáltató irodájában berendezett helyiségből.

Az 1994. évi XXXIV. törvény alapján a rendőrség titkos információgyűjtésre felhatalmazott nyomozó szervének vezetője az ügyész jóváhagyásával a kétévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény felderítése, valamint a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése érdekében az üggyel összefüggő adatok szolgáltatását igényelheti az adóhatóságtól, valamint a vámhatóságtól; a szolgáltatást nyújtó postai szolgáltatótól, elektronikus hírközlési szolgáltatótól; az egészségügyi és a hozzá kapcsolódó adatot kezelő szervtől; továbbá a banktitoknak, fizetési titoknak, értékpapírtitoknak, pénztártitoknak, a biztosítási titoknak és az üzleti titoknak minősülő adatot kezelő szervtől.

Érdekes tény, bár eddig kevesen feszegették: az előfizetőnek joga van hozzá, hogy tájékoztassák arról, ha kiadják adatait. Péterfalvi megjegyzi, pontosan e jog érvényesítése érdekében született az Ab-döntés, amely előírja, hogy az ügyfél ne tárgya, hanem alanya legyen az adatközlésnek. Az iránymutatás azonban csak papíron diktál, felülírja a már említett nemzetbiztonsági veszély, vagy a bűnmegelőzési cél. Ha a nemzetbiztonsági szolgálatok valamelyike (Információs Hivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat) kéri az információkat, egyenesen tilos értesíteni erről az előfizetőt. Egy 1994-es törvény alapján a szolgáltató semmiképpen nem tagadhatja meg az adat átadását, sőt az adatkérő határidőt szabhat annak kézbesítésére.

Arra, hogy vajon a hatóságoknak miért nem kell fizetnie az adatközlésért, az adatvédelmi biztos sem tudja a választ, de a hangjából ítélve nem igazán ért egyet a szabályozással. Külföldön más a rendszer, sok helyen kötelesek fizetni a szolgáltatóknak a bűnüldöző szervek. A Telenor nem meglepő módon jobban örülne a térítéses adatközlésnek, miután közel 70 millió forintot kénytelen fordítani erre a célra. Így – mint mondják – az adatkérés is teljesülne, és a munkatársak sem szakadnának meg, ugyanis a szolgálatok is kétszer meggondolnák, hányszor kérnek információt valakiről.