Dönergyilkosságok: rasszista terror, szerencsétlenkedő titkosszolgálat

Számos közös vonása van a németországi, rasszista indíttatású dönergyilkosságoknak, valamint a magyarországi romagyilkosságoknak.

MNO
2013. 08. 17. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2000. szeptember 9-én egy török virágkereskedőt lőnek le Nürnbergben. 2006 áprilisáig további nyolc török és egy görög származású embert gyilkolnak meg, mindig ugyanazzal a fegyverrel és ugyanolyan módon. Két gyilkosságot Nürnbergben követtek el (2001, 2005), kettőt Münchenben (2001, 2005), egy-egy gyilkosságot pedig Kasselben (2006), Hamburgban (2001), Rostockban (2004), és Dortmundban (2006). Egy propaganda DVD-n az NSU nemzeti nacionalista terrorcsoport büszkélkedik ezekkel a tettekkel. 2011. november 4-én egy bankrablás után a kiégett lakókocsijukban holtan találják Uwe Böhnhardtot és Uwe Mundlost Eisenachban. 2011. november 8-án Beate Zschäpe feladja magát a jénai rendőrségen. A következő napokban, hetekben egyre több segítőt tartóztatnak le, Holger G.-t, Matthias D.-t, André E.-t, Ralf Wohllebent, valamint további gyanúsítottakat és vádlottakat. A gyilkosságok elkövetői a zwickaui nemzeti nacionalista terrorcsoporthoz tartoztak.

 

A média által „dönergyilkosságoknak” nevezett gyilkosságsorozatot a hatóságok csak évekkel később, 2011-ben ismerték el rasszista terrorsorozatként, amikor az NSU lelepleződött. Az ügy számos mozzanata megegyezik a hazánkban, 2008–2009-ben zajló romagyilkosságokkal. Például a merénylők, ugyanúgy évek óta aktív tagjai voltak Türingia neonáci életének, ahogy P. Zsolték a hazai szélsőjobboldalnak. Aztán a magukat nemzeti szocialistákként definiáló Türingiai Hazavédő Szervezet (THS) ugyanúgy szoros kapcsolatot ápolt a nemzetbiztonsági hivatalokkal, ahogyan Cs. István is több volt, mint besúgó a katonai elhárításnál.

Ugyanúgy futni hagyták többször is a német hatóságok a türingiai nácikat, (Beate Zschäpe például már 1998-ban megúszta a börtönt, 2011-ben pedig arra derült fény, hogy a titkosszolgálat többször is elmulasztotta letartóztatni a terroristákat) mint a magyar szélsőségeseket. Emlékezetes, hogy egy rendőr Polgáron igazoltatta a romagyilkosság-sorozatban sofőrként részt vevő Cs. Istvánt, aki éppen a tiszalöki gyilkosság után tartott hazafelé. Ezt követően még találkozott is a tartótisztjével, a hatóságok mégsem léptek közbe. Ez alighanem az egyik olyan súlyos ügyviteli és adminisztrációs hibák egyike volt, amelyről friss, a KBH átvilágítását követő jelentésében számolt be a Honvédelmi Minisztérium.

 

 

Ez az elem a dönergyilkosságokban is megjelenik: 2012 januárjában Bodo Ramelow, a türingiai baloldali frakcióvezető azzal vádolja az Alkotmányvédelmi Hivatalt, hogy fontos információkat titkosítottak, megvonva ezeket a rendőrségtől, azáltal valószínűleg megakadályozták az elkövetők letartóztatását. A két ügy legabszurdabb momentuma gyakorlatilag megegyezik: a német katonai elhárítási hivatal (MAD) már 1995 márciusában készített aktát az egyik későbbi gyilkosról, Uwe Mundlosról, aki katonai szolgálata alatt szélsőjobboldali tevékenységével tűnt ki. Cs. Istvánt is évekig figyelte a katonai titkosszolgálat, a szoros ellenőrzés meghosszabbítását pedig éppen az első támadás előtt, 2008 májusában állította le az NBH.

A számos párhuzam ellenére a németországi sajtó igyekszik úgy tálalni a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok alatt történt romagyilkosságokat, hogy azok valamiféle általános rasszizmus eredményei. Az osztrák közszolgálati adó például a gyilkosságok kapcsán azt írja hazánkról, hogy a lakosság 10-15 százaléka ápol szélsőjobboldali nézeteket vagy hajlik arra, hogy magáévá tegyen ilyen nézeteket. A Berliner Zeitungban pedig az jelent meg, hogy az ítélet kapcsán, hogy az „semmit sem változtat az erőszakosan romaellenes magyarországi hangulaton”.

A Süddeutche Zeitung „nem kedvelt kisebbség elleni példátlan hajtóvadászat” ügyéről ír, és hogy a romáknak továbbra is rettegniük kell hazánkban. A kommentár szerzője megkérdőjelezi, hogy a „Magyarország valóban az áldozatok oldalán áll-e” és a annak az Orbán-kormánynak a romapolitikáját marasztalja el, amely kárpótlást fizet az áldozatoknak, és megjegyzi ugyan hogy a „náci párt Jobbik félkatonai gárdáját” betiltották, de hozzáteszi azt a hamis állítást, hogy az mégis „zavartalanul masírozik tovább”. Nem tisztázza az újságíró azt sem, hogy évekkel ezelőtti gyilkosságokról van szó, elhallgatja azt is hogy a Magyar Gárda is a Gyurcsány-időszakban erősödött meg. Ehelyett közelmúltbeli (például ózdi) eseteket hoz kapcsolatba a merényletekkel, mondván: „sokhelyütt a Fidesz is részt vesz a romaellenes politikában”. Az ORF arra tér ki az eset kapcsán, hogy a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokkal szembeni tolerancia magasabb Magyarországon, mint Ausztriában vagy Németországban.

A Spiegel Online tudósítósában az szerepel, hogy a per „csekély érdeklődést váltott ki a magyar nyilvánosságban „az utóbbi két évben, és az eljárás során a politikai motiváció kérdésével egyáltalán nem foglalkoztak. A szerző, Keno Verseck is igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a romagyilkosságok az Orbán-kabinet idején történtek: „most először még a kormány is elismerte, hogy a hatóságok hanyagul végezték a dolgukat, és hogy sok kérdés megválaszolatlan”. Verseck egyebek között azt is állatja, hogy a per „csekély érdeklődést váltott ki a magyar nyilvánosságban” az utóbbi két évben, és az eljárás során a politikai motiváció kérdésével egyáltalán nem foglalkoztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.