Rómába költözik a hét magyar „szentjelölt” ügye

Szombat este virtuálisan Rómába repül a hét magyar 20. századi vértanú ferences szerzetes boldoggá avatási ügye. Könnyen lehet, hogy hamarosan szentként is tisztelheti őket a keresztény világ.

KÖRÖSZTÖS KRIZOSZTOM (1900–1944) „Nem akarjuk cserbenhagyni azt a népet, amely megszeretett minket, nagy áldozatot hozott, és akiknek minden bizalmuk az Isten után bennünk van. Ittmaradásunk valószínű következményeivel tisztában vagyunk ” – írta elöljárójának halála előtt. Október 28-án Újvidéken a partizánok végezték ki, mert a hívekkel maradt a meghurcolások idején.

KOVÁCS KRISTÓF (1914–1944) a lágerben is hamar megtalálta a beteg, szomorú embereket, akiket „ne aggódj, kis pajtásom” megszólítással biztatott. Kamarás Mihály atya, aki szemtanúja volt kivégzésének, egy történetet említ: sikerült egy alkalommal bort és ostyát hozatni a táborba misézéshez, amit Kovács Kristóf egy betegnek odaadott szíverősítőül. „Sic debuit esse” (Így kellett történnie) – ezek voltak utolsó szavai a kivégzés előtt.

HAJNAL ZÉNÓ (1900–1945) atya a Gyékényesre bevonuló bolgár partizánokat egyházi öltözetben várta, hogy a hívek a menetelés közben is láthassák, van mellettük pap, tudnak gyónni. Egy katona – látva a ruhát – az árokba lőtte a helyi plébánossal együtt.

KISS SZALÉZ (1904–1946) naplójában 17 évesen előre megírta, hogy a vértanúság útjára lép. 1946-ban azért ítélték halálra, mert nem törte meg a gyónási titkot. Mindszenty József mondta róla: „A magyar vértanúpapok sorát Szaléz atya nyitja meg.” Sopronkőhidán végezték ki.

LUKÁCS PELBÁRT (1916–1948) a börtönpincében maga köré gyűjtötte azokat, akik rózsafüzért akartak imádkozni. A hangot meghallotta egy Ungvárról odahurcolt zsidó is, akivel Pelbárt atya egy harmadik társukkal új fejezetet nyitott a hírhedett Vilma királynő úti börtönpincében; nem panaszkodtak, nem jajveszékeltek, megbocsátottak és imádkoztak. Finn-Karéliába hurcolták, ott halt vértanúhalált.

KRISZTEN RAFAEL (1899–1952) pasaréti és Margit körúti házfőnök is volt, 1950-ben a hatvani kolostor elöljárója, az üldözött zsidók és a szegény családok támasza. Hatvanból hurcolták el. A téli hidegben egy szál kabát volt az összes börtönruházata, „pucér Krisztusnak” gúnyolta őt egy őr. Tüdőbajban halt meg, fogságban.

Csodás módon élte túl a délvidéki vérengzéseket, hét évtizeddel később, május 18-án viszont ferences társai után ment. Kamarás Mihály atya 71 éve szolgált papként.