Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pénteken „ultimátumszerű” helyzet állt elő. Délután azzal szembesült, hogy Bajnai Gordonnak olyan javaslata van, amelyet előzetesen nem említett. A forró drót „kicsit lefagyott” – fogalmazott, kiemelve azt is, hogy a sajtó előbb értesült Bajnai javaslatáról, mint ő. Az Index beszámolója szerint Bajnai a tárgyalások során azt mondta, hogy nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Mesterházyt, és ügyel rá, hogy első kézből hallja a javaslatát. A portál cikke szerint ekkor az MSZP elnökének titkára behozta kinyomtatva az Atv.hu-n megjelent cikket, mely a tárgyalás vége előtt, 15.01-kor jelent meg és tartalmazta Bajnai javaslatát. „Kényszerpályára tettek engem ma” – fogalmazott sajtótájékoztatóján ennek kapcsán az MSZP elnöke, hozzátéve: a saját, előválasztásos javaslatukon már hónapok óta gondolkodtak, de arra az esetre tartották fenn, ha nem sikerül dűlőre jutni az egyeztetéseken.
Az MSZP ugyanis azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy Magyarország történetében először tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben és a miniszterelnök-jelölt személyéről is. Ez egy innováció a magyar politikában, de van rá nemzetközi példa – közölte Mesterházy. „Azt javasoljuk, hogy döntsön a nép”, éppen ezért azt kezdeményezi az MSZP országos elnökségi ülésén, hogy jelöljenek ki egy technikai előkészítő delegációt, amely kidolgozza az előválasztás részleteit. Az MSZP elnöke részletesen, megyékre lebontva ismertette pártja korábbi javaslatát, amely összesen több mint 35 választókerületet tekintett tárgyalási alapnak, és azt mondta: ezt most már múltnak tekintik. Kiemelte: az előválasztásra vonatkozó indítványuk a szavazók felrázását, motiválását, a bizonytalan szavazók politika iránti érdeklődésének felkeltését szolgálja. Ez egy erős és korrekt, a részvételi demokrácia elveit maximálisan tiszteletben tartó javaslat – hangoztatta.
Arról, hogy Bajnai Gordon hogyan reagált a felvetésre, azt mondta: „nem zárkózott el” egy ilyen megoldás elől, nem az volt a válasza, hogy nem. Bajnai Gordon szerint is az a lényeg, hogy minél több embert kérdezzenek meg – közölte. Mesterházy Attila jelezte: október közepéig mindenképpen le akarják zárni a folyamatot. Akkor az MSZP kongresszust tart, és ott kell hivatalosan „megpecsételni” ezt a dolgot. Kérdésre válaszolva azt mondta: úgy gondolja, minél többen vannak, annál nagyobb az esélyük a választások megnyerésére, és ő maga nem hisz abban, hogy külön lista esetén Bajnai Gordonék a 10 százalékos küszöböt el tudnák érni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!