A választások közeledtével egyre többen próbálják megjósolni, megtippelni, hogy az éppen aktuális támogatottsági adatok mellett melyik párt hány mandátumra számíthat a 2014-ben felálló 199 fős parlamentben. Eddig csupán az LMP-ből kilépő, majd a Bajnai-csapatban landoló Karácsony Gergely által készített mandátumbecslő alapján lehet jósolni, amelynek megbízhatósága roppant komoly lékeket kapott már az elmúlt hónapokban. A modell nem veszi figyelembe az esetleges egyéni jelöltek szerepét, a határon túli és a hazai kisebbségi szavazatokat, és a Szigetvári Viktor által manipulált támogatottsági számokat használja az új választókerületek esetében.
Mindezek ellenére a formula néhány megjegyzéssel alkalmazható, így például az általa alkalmazott súlyozást érdemes több esetben is jól megnézni, mivel teljesen természetes, hogy egy párt támogatottságának a változása országosan nem egyenletesen oszlik el, valamint azt is, hogy Szigetváriék szándékosan a jobboldal felé torzították a modelljüket.
Ha a szeptemberi közvélemény-kutatási eredményeket összeadjuk, a biztos szavazó pártválasztók körében akkor a Fidesz–KDNP 48, az MSZP 20,6, a Jobbik 13,2, az Együtt–PM 6, a DK 3,6, míg az LMP 3 százalékot ért volna el. Abban az esetben, ha a 2014-es választásokon is ez az eredmény születne akkor a Fidesz–KDNP a mandátumok 77,89, az MSZP 13,57, míg a Jobbik 8,54 százalékát szerezné meg. A kormánypártok mindegyik egyéni körzetben diadalmaskodnának. A legszorosabb eredmény a XIII. kerületben születne, ahol csupán egy százalékkal győzne a Fidesz.
Abban az esetben, ha megvalósulna egy MSZP–Együtt–PM–DK közös lista, és a mostani szavazók egységesen állnának mögéje, akkor a balliberális alakulat a mandátumok 22,11 százalékát szerezné meg. A Fidesz–KDNP ebben az esetben is kétharmadot szerezne: a parlamenti helyek 69,85 százaléka lenne az övék. A Jobbik csupán 8,04 százalékos parlamenti arányt tudhatna a magáénak.
Az esetleges balliberális szövetség 10 egyéni győzelmet aratna, ebből nyolc Budapesten születne, és Szegeden és Miskolcon is az első helyen végeznének. Ennek ellenére a magyar választói magatartás múltjából kiindulva minden bizonnyal egy ilyen összefogás lényegesen több választókerületben nyerne, mint amennyit a mandátumbecslő mutat. A modell a 2010-es eredményekre épül, amely voksolás kivételnek számít a baloldal teljes összeomlása miatt. Ha a 2002-es, 2006-os eredményekre támaszkodunk a mostani erőviszonyok mellett a baloldal legalább 35-40 választókerületben esélyes a győzelemre.
Az augusztusi összesített közvélemény-kutatási adatok alapján a Fidesz–KDNP még egy teljes körű ellenzéki összefogás esetében is megszerezné a mandátumok több mint 70 százalékát. Természetesen a Karácsony Gergely szakadár LMP-s képviselő által készített modellt nem kell szentírásnak venni, de az erőviszonyok feltérképezése szempontjából hasznos lehet.
Még egy ellenzéki összefogás esetén is több mint a mandátumok kétharmadát szerezné meg a Fidesz–KDNP a júliusi összevont közvélemény-kutatási eredmények alapján. Természetesen a Karácsony Gergely szakadár LMP-s képviselő által készített modellt nem kell szentírásnak venni, de az erőviszonyok feltérképezése szempontjából hasznos lehet.
Még egy széles körű ellenzéki összefogás esetén is közel lenne a Fidesz–KDNP ahhoz, hogy kétharmados győzelmet arasson a parlamenti választáson, ha a júniusi közvélemény-kutatási eredményekkel számolunk. A modellszámítások alapján az látszik, hogy az ellenzéki erők a legjobb eredményeiket Budapesten és a megyei jogú városokban érhetik el.
Még egy, a Jobbik nélküli teljes ellenzéki összefogás esetén is abszolút többséget szerezne a Fidesz–KDNP a májusi közvélemény-kutatási eredmények alapján. A modellszámítások alapján az látszik, hogy az ellenzéki erők a legjobb eredményeiket Budapesten és a megyei jogú városokban érhetik el.
