Rezsiharc: az Orbán-kormány felveszi a brüsszeli kesztyűt

A brüsszeli levél ellenére a magyar kormány kitart a rezsicsökkentés mellett, és megvédi.

Akár egy év is eltelik, mire elemzi Brüsszel a kormány válaszait – mondta el korábban Fónagy, hozzátéve: a kabinet számított az újabb brüsszeli kritikákra. Ahogy mindig, ha nagyvállalati érdekeket vagy az uniós központosítást sértő intézkedéseket hoz.

Az unió korábban a gazdasági kritikák mellett főleg ideológiai alapokon próbálta kikezdeni a magyar kormányt; a támadások hazánk 2011-es uniós elnökségével kezdtek eldurvulni, a magánnyugdíjpénztárak ügye, az új alaptörvény és a médiatörvény adta meg az első témákat a támadóknak. Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő és frakcióvezető bírálatai során nem egyszer magából kikelve, tényszerű ismeretek híján kiabálva kioktatta a magyar miniszterelnököt jogállamiságból, európaiságból, sőt le is kommunistázta.

Az emberi jogi, alkotmányjogi és egyéb ideológiai csörték számára egyebek között a Velencei Bizottság szállította a szakmai muníciót, hivatkozási alapot – miközben például a magyarokat sújtó, diszkriminatív szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban csak szelíd ajánlásokat fogalmazott meg.

Az ideológiai kritikák mellett folyamatosak voltak a durva gazdasági támadások is: harcoltak a plázastop, a dohánytörvény, a bankadó és a telekomadó ellen, kifogásolták az állami Erzsébet-utalványok bevezetését is, de a kormány ellenállt a kritikáknak. Ezenkívül mindent megtettek, hogy Magyarország továbbra is a túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt maradjon, de három év után végül Barrosoék belátták, hogy tévedtek, és végre kikerülhettünk a Magyarország ellen – a szocialista kormányok költekezései miatt – indított eljárás alól.

Valóban, a rengeteg formai kifogás, jogi és emberjogi kritika mögül sokszor kilóg a lóláb: a multinacionális nagyvállalatok vagy az uniós központi hatalom érdekeit védik. A kettős mérce is sokszor egyértelmű, hiszen miközben hangos kórusban ellenzik és elfogadhatatlannak tartják a magyar intézkedéseket, más uniós országok folyamatosan veszik át és valósítják meg őket.

A rezsicsökkentés régóta szúrja az unió szemét: a bizottság a magyar konvergenciaprogram és a 2012-es stabilitási program bírálatában aggódott az energiaárak állami szabályozása miatt, és kijelentette, hogy az országos energiaügyi szabályozó hatóságnak nincs joga korlátozni az energiaszolgáltatók extraprofitját. A tanács ajánlotta a kormánynak, hogy engedje szabadjára a piaci árakat, csak a legszegényebbeknek nyújtson valamiféle védelmet, a lakosság többségének ne.

Sajátossá teszi a helyzetet továbbá, hogy az ajánlatok, bírálatok tippadói, esetenként megrendelői sorában is fel-felbukkannak a magyarországi ellenzéki pártok képviselői. Amellett, hogy rendszeresen a magyar kormány ellen agitálnak az Európai Parlamentben, nemrég az is kiderült, hogy nemcsak hogy megszavazták, de egyenesen ők állították össze a hazánkat elmarasztaló Tavares-jelentést is.

Az újabban ismét uniós célkeresztbe kerülő rezsicsökkentés alaposan összezavarta a baloldali ellenzéket. Hiszen legalább szavakban kénytelenek az intézkedés mellé állni, hiszen ők magukat a szegények pártjaiként szokták definiálni. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke 2013 februárjában a Népszavának elmondta, pártja támogatja a rezsicsökkentést és minden olyan intézkedést, ami könnyebbé teszi a megélhetést.

Ugyanakkor az ellenzéki pártok és orgánumaik komoly aknamunkával próbálják aláásni a kormány ez irányú intézkedéseit. Üzeneteik közgazdászi aggodalmaktól (Oszkó Péter: Nem lehet egyszerre rezsit csökkenteni a szolgáltatókat államosítani és a hiányt fenntartani) a szociális demagógiáig (Bajnai Gordon: A rendszer elveszi az emberek kenyerét, és csak morzsákat dob vissza) a nettó vádaskodásig (Mesterházy a Népszavában: A kormány szokás szerint hazudik) terjednek.

Az eredmények kisebbítése és a rálicitálás – például Török Zsolt kevesellte a rezsicsökkentést – mellett népszerű fogás még a „lélegeztetőgépre átszámolás” is; a PM-es Karácsony Gergely a kifli árának növekedésétől óvott a rezsicsökkentés kapcsán. Emellett előkerült a jól ismert kártya is: elbocsátások jöhetnek az energiaszektorban, romolhat az ellátás színvonala, sőt akár ki is vonulhatnak az energiaszolgáltatók. Az ilyen aggodalmak már többször alaptalannak bizonyultak: korábban a bankadó, majd a devizahitelesek megmentése miatt vizionálták a bankrendszer összeomlását; ám a bankszektor stabil, és esze ágában sincs kivonulni.