Körútra indul a Civil Összefogás Fórum: 120 állomás bevonásával egy kampányt szerveznek, melynek célja, hogy a következő választási ciklusra egy társadalmi szerződést állítsanak össze. A CÖF már 2009-ben készített egy társadalmi szerződést, melyet átadott a Fidesz–KDNP-kormánynak. Ez abból állt, hogy országhatáron belül megkérdezték az embereket, mit szeretnének a jövő kormányától. Most, 2014-ben azt tudjuk mondani, hogy az így létrejött társadalmi szerződés 90 százaléka teljesült – jelentette ki Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója az M1 Ma reggel című műsorában.
Egyértelmű, hogy „kényszer-, és nem szerelemházasságról beszélhetünk” – mondta el az MNO-nak Kiszelly Zoltán politológus a keddi megállapodásról. Nagy Attila Tibor szerint olyan megosztó személyiségek szerepelnek egyből a lista élén, mint Gyurcsány Ferenc, aki önmagában is elég komoly támadási felületet adhat.
A Magyar Nemzet azt is felidézte, milyen stílusban és milyen jelzőkkel illették egymást az ellenzéki pártok, hogy végül mindannyian a húsosfazék köré kerülhessenek.
Az MNO összeállítása szerint láthatóan most sincsenek oda egymásért a baloldali szövetség tagjai. Kijutott a szociknak és Bajnai Gordonnak is, de a legtöbb utálkozást Gyurcsány Ferenc kapta újdonsült szövetségeseitől. Állítása szerint Karácsony Gergely PM-társelnöknek le kellett húznia pár felest, hogy feldolgozza Gyurcsány visszatérését, de Scheiring Gábornak, a PM elnökségi tagjának sem lehetett könnyű, akinek szüleit rakta utcára a kilencvenes években Gyurcsány.
Ez sem segít...
Az ellenzéki összefogás sem segített a baloldalon, a Századvég kimutatása szerint csupán egyetlen százaléknyi növekedést tudnak felmutatni a támogatottságukban a szövetség létrejötte előtti állapothoz képest. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP 52, míg a balliberális összefogás 30 százalékon áll. Az Ipsos azt írta kedden, a kormányváltást akarók kiszámíthatatlansága lehet az ellenzék veszte. A Nézőpont felmérése pedig arra mutatott rá, hogy az LMP szerezheti meg azoknak a szavazatait, akik a baloldali összefogástól Gyurcsány visszatérése miatt pártolnak el.