Új eljárást kezdenek a tábornokperben

Új eljárást rendelt el az ítélőtábla a tábornokok vesztegetési perében.

PR
2014. 02. 12. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír TV helyszíni tudósítójának beszámolója szerint a bíró indoklásában kiemelte, hogy túl sok volt az eljárási hiba – mint például a 16-od rendű vádlott vallomásának kizárása –, valamint túl sok volt az általánosítás. A rendőrség is felületesen nyomozott, így összességében nem lehetett minden kétséget kizáróan ítéletet hozni.

Az új eljárást a Debreceni Törvényszéknek kell majd lefolytatnia. A vádirat szerint a vádlottak – honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottjai – 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől.

Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elindítását kezdeményezte a vádhatóság a tábornokperben. A másodfokon eljáró fellebbviteli katonai főügyészség szerint a kaposvári bíróság több hibát is elkövetett, például amikor a felmentő ítélet meghozatalakor figyelmen kívül hagyta a beismerő vallomásokat, s a tetten ért vádlott és főnöke ügyét elkülönítette az eljárástól.

Január 17-én perbeszédekkel folytatódott másodfokon a tábornokper a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előtt. A táblabíróságon nem jelent meg Fapál László másodrendű vádlott, a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt államtitkára, mert épp az általa kedvezményesen megvásárolt szolgálati lakás ügyében indított hűtlen kezelési eljáráson kellett megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Mint ismert, ez ügyben a szocialista Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter az elsőrendű vádlott, mert az ügyészség szerint Fapál a közreműködésével jogtalanul vásárolta meg a szolgálati ingatlanát a valós ár töredékéért. Az ügyész január 17-én Juhászra és Fapálra is börtönbüntetést kért.

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a perben a táblabíróság nem veheti figyelembe a vesztegetési ügy vádlottjainak vagyongyarapodását, pedig az ügy több szereplője luxusingatlanokhoz jutott abban az időszakban, amikor a vád szerint összesen több száz millió forintnyi kenőpénzt fogadtak el a minisztériumi vezetők az állami megbízásokért.

A bűnszövetség egyik irányítójának tartott dandártábornok tizenegy szobával, wellnessrészleggel és luxusapartmannal rendelkező panziót építtetett a vád szerinti vesztegetések idején, és az általa milliós kenőpénzek átvételével meggyanúsított szocialista Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter luxusvillát vett Budán. Fapál László volt honvédelmi államtitkár, a tábornokper másodrendű vádlottja pedig Zuglóban vásárolta meg szolgálati luxuslakását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.