Szimbolikus volt, hogy éppen azon a napon jelent meg Zuschlag János és Szalai Vivien könyve a tengernyi szocialista mutyival fűszerezve, amelyiken Simon Gábor nemrég leváltott MSZP-elnökhelyettest őrizetbe vette az ügyészség. A börtönből fél évvel ezelőtt szabadult egykori MSZP-s parlamenti képviselő történetében annyi részlet stimmel, reális, hasonlít a lakosság tapasztalataira, hogy az egésznek is többnyire igaznak, valósnak, életszerűnek kell lennie. Ami a cím pártházzal kapcsolatos első felét illeti, mindenképpen. Annál is inkább hihető a sztori, a sok-sok részlet, mert a volt szocialista ifjúsági vezető hatéves börtönbüntetése előtt nem próbálta a felelősséget addigi pártjára hárítani – kritikus megállapításait csupán most tette közzé. Az életrajzi elemekkel átszőtt kötetnek ilyenformán csak részben Zuschlag a főalakja – a többi szerepet Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és más, jól ismert pártvezetők játsszák. És fontos tárgyak. Egy páncélkassza, amelyen MSZMP-embléma van, több száz millió forinttal, hogy ha kell, rendelkezésre álljanak a pénzkötegek. Továbbá nejlonzacskók, amelyekben a lekenyerező, azaz feketepénzek cserélnek gazdát. És amilyenben Zuschlagnak is átadtak ötvenmillió forintot MSZP-vezetők 2005-ben, hogy álljon el a kiskunhalasi országgyűlési képviselőjelöltségtől.
Nyilvánvaló: a legnagyobb közérdeklődésre a Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos részek tarthatnak számot. Ő volt Zuschlag egész baloldali ifjúsági szervezetekkel összefüggő tevékenysége alatt a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, majd kormányfő, s ilyen minőségeiben támogatta, majd támadta a szocialisták korábbi üdvöskéjét. Mindent elmond tehát a következő idézet a felelősségéről: „Gyurcsány Ferenc is tökéletesen tisztában volt vele, hogyan megy a pályázati pénzek elosztása, tevékenyen részt is vett benne. Amikor komolyabb pályázatokról volt szó, folyamatosan el voltam igazítva általa.” Azért is érezte a szerző árulásnak, ahogy a nagyfőnök viselkedett, mert sokat tartotta a hátát miatta. „Keszthelyi András vagy Gál J. Zoltán volt az úgynevezett eligazító, aki felhívott, hogy Gyurcsány melyik ügyét éppen hogyan kell tisztázni. Főleg az altusos ügyek voltak porondon. Felhívtuk az Altus vezérigazgatóját, hogy igazítson el, mit kell mondanom, mit kell tennem, nehogy Feri bajba kerüljön.” Mint a mellékelt ábra mutatja, sok minden feltárásra várna a könyvben leírtak alapján. Akárcsak az a beszámolója, hogy mindig volt egy összekötő, aki elintézte az SZDSZ-es gazdasági tárcánál a szocialista igényeket a felújítási, beruházási pályázatoknál.
A bukott miniszterelnök személyiségjegyeinek elemzése szintén azért lehet hiteles, mert találkozik a társadalom benyomásaival. „Gyurcsány időnként pszichopata módon tud viselkedni. Ez meggyőződésem. A saját hazugságait nem hiszi el, viszont nagyon jól elő tudja adni őket. Akárcsak azt, hogy mennyire fel van háborodva.” Érdekes ellentmondásos viszony képe bontakozik ki az utódpárti potentát és Zuschlag János között.
Az ifjú szocialista vezető ugyanis az ellene folyó eljárás idejéről, kezdeti időszakáról azt írja: „Gyurcsány Ferenc 2005-ös ígérete miatt, miszerint megállapodunk mindenben, és segít, nem aggódtam. A bíróság ítéletében a következőket állapította meg: »Csak minimális hatékonysággal történtek nyomozati cselekmények.« Arra vonatkozóan pedig, hogy Gyurcsány tudott-e az eseményekről, így vélekedett: »A beszélgetésekből és egymás közötti viszonyukból egyszerűen más nem jöhet le.«” Később azonban ez a szocialista védelem nem érvényesült, így Zuschlag cserbenhagyásként értékeli az eseménysort. Felrója, hogy Szilvásy György hajdani titokminiszter nem szólt idejében telefonjainak lehallgatásáról.
A teljes cikket a szerdai Magyar Nemzetben olvashatja.
