A világon egyedülálló központ épül Debrecenben

A magyar fejlesztéspolitikát a hazai tudásra kell alapozni – jelentette ki Németh Lászlóné az alapkőletételen.

LM
2014. 04. 29. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A debreceni repülőtér közelében egy éven belül elkészülő, 5200 négyzetméteres ötven szakképzett dolgozó talál munkát, a kutatásban pedig akkreditált klasztercégek is részt vesznek – tette hozzá az igazgató kiemelve, hogy a jelenleg elérhető legmodernebb repülőgép szimulátorokkal biztosítják a versenyképes, magas színvonalú képzést és kutatási lehetőségeket a pilótaképzés területén, de kialakítanak repülőorvosi terhelési laborokat és vizsgálókat is.

Czirják György szerint egyik legismertebb partnerük az amerikai Sikorsky A.C., amellyel európai képzési központjának a Pharma-Flight projektben való kialakításáról tárgyalnak, de több légitársaság is nyilatkozatban jelezte részvételi szándékát. Ezen kívül a repülő-egészségügyi kutatásokkal összefüggő klinikai kutatóközpontot, valamint innovatív és generikus gyógyszerek, élelmiszerek étrend-kiegészítők kisszériás gyártására alkalmas központot is kialakítanak a projekt keretében – mutatott rá Czirják György.

Ismert, az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye jöhet létre, ha a Debreceni Egyetembe integrálódik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola; az egyesülést mindkét intézmény szenátusa nagy többséggel megszavazta, de a végső szót a fenntartó, az emberi erőforrások minisztere mondja ki – közölte Szilvássy Zoltán, a DE rektora március végén. Ekkor jelentették be azt is, hogy négy év alatt összesen 800 millió forinthoz jut kutatásra a Debreceni Egyetem (DE) a Nemzeti agykutatási program keretében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.