Erdő Péter a katolikus hírportálnak azt mondta: a II. vatikáni zsinatot (1962–1965) összehívó XXIII. Jánost Magyarországon „jó pápaként” tartják számon, aki pápasága kezdetén „egy lélegzettel meghirdette” az egyetemes zsinatot, az egyházi törvénykönyv reformját és a római egyházmegyei zsinatot.
Felhívta a figyelmet arra: a zsinatot összehívó, a Szent Péter téren lévő tömegnek mondott esti beszéd úgy ért véget, hogy a pápa azt mondta: most menjetek haza és cirógassátok meg a gyerekeiteket, mert valami nagyszerű dolog kezdődik. Mindezt ráadásul nagyon ízes dialektusban, erőteljes tájszólásban mondta, ugyanis „XXIII. János egész alakjában volt valami nagyon népies”.
A bíboros megemlítette, hogy egy olasz történész által gondozott könyv szerint Angelo Roncalli, a későbbi XXIII. János pápa törökországi apostoli delegátusként Palesztinába szóló beutazási engedélyeket szerzett be az angol hatóságoktól a holokauszt idején, és eljuttatta a budapesti nunciatúrára, ahol ezerszámra osztották ki azoknak, akik ki akartak vándorolni a Szentföldre.
A II. vatikáni zsinat dokumentumainak tanulmányozása „ma is időszerű, megnyugtató, erőt árasztó, sőt lelkesítő is tud lenni”. Ha mindazt, amit az új kor kihívásaira válaszolni kívánó zsinat dokumentum formájában kiadott, valóban életre váltanánk, akkor sokkal elevenebb és gazdagabb lehetne a közösségeink élete – fogalmazott Erdő Péter.
II. János Pál pápát jellemezve szólt arról, hogy „lenyűgöző egyéniség volt: olyan ember, aki ha belép egy térre, akkor ezt az ott lévő félmillió ember rögtön megérzi. Olyasvalaki, akinek megjelenését a szinódusi aulában az ott lévő háromszáz ember fizikailag is átélte, és aki a legnagyobb tömegekkel is tudott emberi módon, de a hit által átlényegítetten kommunikálni.”
Érzelmeket, meggyőződéseket tudott továbbadni, azt érezték benne az emberek, amire a lelkük mélyén mindannyian vágynak: a kapcsolatot Istennel, ezért tudott ő a médián keresztül is akkora hatást elérni. Az utolsó éveiben, nagybetegen is képes volt a legalapvetőbb és a legmélyebb dolgokról kommunikálni, nemcsak a közvetlen környezetével, hanem a tömegekkel is – tette hozzá.
II. János Pál pápának „volt figyelme az egyes emberre és a helyi egyházak gondjaira is. Alkalmam nyílt néhányszor beszélni vele, amikor már nagyon nehezen beszélt. És sokszor előre készülvén azt gondoltam, hogy bizonyos problémákat megemlítek neki. De nem kellett megemlíteni: ő hozta szóba.” II. János Pál pápa első magyarországi látogatása „a rendszerváltozás beteljesedésének a jelképe is volt” – idézte fel Erdő Péter. Felejthetetlennek nevezte, hogy a pápa elment Esztergomba, Mindszenty bíboros sírjához, és ott imádkozott, valamint azt, „ahogyan nagy szeretettel találkozott a betegekkel vagy a protestánsokkal”, illetve ahogy az ifjúságnak celebrált szentmisét.
A bíboros rámutatott: II. János Pál pápa első ittjártakor felszólította a püspöki kart arra, hogy tartsanak egyházmegyei zsinatokat, ezeket először 1994-ben Esztergomban, aztán Szegeden, majd országszerte megrendezték. Ő volt az is, aki átalakította az egyházmegyék határait, Magyarországon így lett az Esztergomi Főegyházmegyéből Esztergom–Budapesti Főegyházmegye, három egyházmegyénként egyháztartomány alakult, és két új püspökség is született.
Megjegyezte: a második pápalátogatástól 1996-ban mindenki azt remélte, hogy Pannonhalmán nagy találkozó lesz a moszkvai pátriárkával, amely végül nem valósult meg. Megemlítette: ő a győri szentmisén vett részt, ahol „a Szentatya megint nagyszerűen rögtönzött. Együtt misézett olyan papokkal, akik a legtöbb időt töltötték börtönben a kommunizmus alatt, például Lénárd Ödönnel. Másrészt nagy szél volt, olyannyira, hogy félni kellett, hogy mindent magával ragad. És ő erre mosolyogva azt mondta, érezni lehet, hogy a Szentlélek működik.”
II. János Pál pápa „tisztán megfogalmazza, hogy az egyház útja az ember útja, sőt az egyház útja maga az ember. Ez a súlyos kijelentés azt is jelenti, hogy a Teremtő akaratából családból kifejlődő, családra rendelt, családra hivatott lény az ember” – mondta Erdő Péter.
