Családok ezrein segített a gyed extra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2200 édesanya vehet már fel gyermekei után két gyest, továbbá 7500-an kezdtek el újra dolgozni.

TK
2014. 05. 15. 14:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz női tagozatának elnöke arról is beszélt, voltak, akik korábban nem tudták elképzelni, hogy ők szeretik a bevásárlást és a konyhai munkát, pedig ez a számukra nem rabszolgaságot jelent, hanem örömet, mert a családjukért teszik. Azt mondta, szerinte „az a szégyen, ha egy anya úgy neveli a gyerekét, hogy nem tudja, hogy a konyha a család központi helye, az élettere”.

A listavezető elmondta, a családpolitika az Európai Unióban nagyon érzékeny területnek számít, és ezért nem is akarnak közös szabályozást, így az egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik. Hozzátette: jó is, hogy nem Brüsszelből kényszerítenek ránk egy családpolitikát.

Szavai szerint a család fontos, közös európai érték mind a 28 tagállam számára. A fideszes politikus azt mondta, egyszer és mindenkorra lezárták azt a kérdést, hogy mit tekintenek családnak. Hozzátette: tiszteletben tartja az egyének külön véleményét, de mint mondta, nem kényszerítheti senki arra, hogy azt el is fogadja és mintaként állítsa a gyerekei elé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.