– Érdemi vita megkezdését sürgette minapi sajtótájékoztatóján, holott a korábbiakhoz képest sokkal inkább a közbeszéd része a hálapénz. Kiderült, hogy tönkreteszi a beteget, az orvost, széttépi a bizalmi hálót, elüldözi a fiatal és képzett orvosainkat. Mivel lenne elégedett?
– Hogy a hálapénzrendszer a közbeszéd része, abban a Magyar Rezidens Szövetségnek (MRSZ) fontos szerepe van, hiszen kicsivel több mint egy éve indítottuk el a Hála Pénz – Hálát a betegtől, pénzt az államtól kampányunkat. Tabudöntögetésről cikkezett a sajtó a kampány elindításakor. Az első lépést megtettük: nem tabu a hálapénz többé, nyíltan beszélünk és merünk beszélni róla. Ez nem volt mindig így. Egy probléma megoldásának első lépése, hogy beszéljünk róla, kibeszéljük és pontosan meghatározzuk, hogy miért probléma a probléma. Ez történt az elmúlt egy évben, többek között a Szinapszis Kft.-vel végzett felmérésünk kapcsán. Az első lépcsőben bebizonyítottuk, illetve igazoltuk szubjektív érzéseinket a hálapénzzel kapcsolatban: megalázó orvosnak és betegnek egyaránt, korrupció forrása, nem fenntartható, a „félelem bére”, tönkreteszi a szakképzést, és nem utolsósorban kiszámíthatatlan jellege miatt az orvoselvándorlás fő motorja is. Elégedettek azzal lennénk jelen pillanatban, ha a szakma és döntéshozók arról kezdenének vitázni, hogy milyen keretrendszer mentén lehetséges az élhető egészségügy kialakítása. Ez a következő lépcső. Pontos és biztos jövőképet kell felmutatni nővérnek és orvosnak egyaránt, mert a szakemberhiány a közeljövőben veszélyeztetni fogja a betegellátást.
– Még mindig hatalmas pénzek mozognak a szürke zónában. Tényleg azt gondolják, hogy pusztán bérrendezéssel megoldható a probléma?
– Csak a bérrendezés nem oldja meg a hálapénz problémáját, de ez lesz, ez kell legyen az alapja az új modellnek. Bérrendezés nélkül minden reform torzulni fog, és nem fogja meghozni a kívánt eredményt. Az eddigi kampánylogikánk az volt, hogy számszerűsítsük szubjektív érzéseinket a hálapénzzel kapcsolatban. Bizonyítsuk be számokkal, hogy ez a rendszer nem fenntartható. Ez megtörtént. Ahhoz, hogy a gyakorlatban is működő modellt találjunk, ahhoz érdemes megkérdezni az érintetteket. Mi ezt tettük. Megkérdeztük a betegeket, hogy miért adnak hálapénzt. A félelem és a szolgáltatásvásárlás a két fő motiváció. Félnek, hogy nem kapják meg a megfelelő ellátást. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kórházak képtelenek megfelelni a tárgyi és személyi minimumfeltételeknek már évek óta. Ezt a betegek is érzik. A hálapénzzel próbálnak egy kis pluszfigyelmet, biztonságot vásárolni maguknak. A hiány okozta félelmet csak úgy lehet kiküszöbölni, ha megfelelő bérrendezéssel itthon tartjuk a nővéreket és az orvosokat. A második motiváció a szolgáltatásvásárlás, ezen belül is a sajátorvos-választás. Meg kell vitatni, hogy van-e erre lehetőség hivatalos formában. Fontos javaslat ezzel kapcsolatban az, hogy átláthatóvá kell tenni a beteg számára az ellátást, az ellátás minőségét oly módon is, hogy az illető orvos statisztikája számára elérhető. Jelenleg csak mendemondák alapján választ a beteg orvost. Konkrét adatok nincsenek a kezében.
Rendszerváltásra van szükség az egészségügyben
A rezidensek háborút hirdettek a hálapénz ellen
Szócska még nem végzett a tabumentesítéssel
Perverz motivációs eszközök az egészségügyben?
Kiskirályok és csicskák az ágazatban
Egészségügy: csak kiválasztottaknak?
Ez a rendszer is megbukik egyszer
– A bérek kérdése csak az egyik aspektusa a paraszolvencia jelenségének. Mit gondol: kellően ki van beszélve a paraszolvencia jelentésének társadalmi háttere? Elsősorban arra gondolok, hogy a betegeknek és a társadalomnak milyen felelőssége van ebben a kérdésben, mert az azért látszik, hogy rendszeresen az egészségügyi dolgozókon verik el a port. Holott többszereplős a történet, és a rendszer „parát” elutasító és odaadással dolgozó szereplőit is megbélyegzik, főleg egy-egy hálapénzbotrány miatt.
– Az előző válaszomban utaltam rá, hogy a beteg részéről van egy igény a szolgáltatásvásárlásra. Ha erre nem adunk megfelelő választ, akkor feketén próbálkozik majd, vagyis megpróbálja megvesztegetni az orvost. Fontos kiemelni, hogy hiszünk a szolidaritásalapú egészségügyi rendszerben. Egy betegnek akkor is minden esélyt meg kell adni a megfelelő ellátásra, gyógyulásra, ha nincs pénze „extra” szolgáltatásokra, vagy nem kívánja igénybe venni azokat. Az erős társadalmak kötőanyaga a szolidaritás, ezért is tartanak fent szolidaritásalapú egészségügyet. A mai Magyarország egy erős társadalom, a magyar nemzet irányában elkötelezett. A hálapénzrendszer a szolidaritást rombolja: beteg-orvos, beteg-beteg, orvos-orvos, társadalom-orvos és társadalom-beteg vonatkozásában. Az államnak még sokat kell tenni egy fenntartható egészségügyért. Az nem tartható, hogy jóval kevesebbet költünk az állampolgárok gyógyítására, mint a környező országok, és körülbelül feleannyit, mint az Európai Unió átlaga. Itt nem konkrét összegekről beszélünk. Prioritásról. Arról beszélünk, hogy az illető államnak mennyire fontos az állampolgárainak az egészsége. Az állam felelősségén kívül fontos hangsúlyozni az egyén felelősségét is. Az egyén felelőssége legalább akkora – ha nem nagyobb – egy jól működő egészségügyi rendszerben, mint az államé. Meg kell találni a módját annak, hogy ráébresszük az embereket, hogy elsősorban ők tehetnek azért, hogy egészségben éljenek (az egészségtudatosságról itt olvashat – a szerk.). A betegséget megelőzni kell. Ezért is nagyon fontosak az elmúlt ciklusban bevezetett intézkedések, amelyek a prevenciót helyezték előtérbe.
– Erős függőségi viszony van a betegek és az orvosok között. A beteg, a közösség, a társadalom mit tehetne annak érdekében, hogy segítsen a doktoroknak megoldani ezt a problémát?
– Támogassanak bennünket lehetőségeik szerint. Akkor tudunk gyorsan és hatékonyan eredményeket elérni, ha van társadalmi támogatottságunk. Fontos, ha megkérdezi egy közvélemény-kutató cég, hogy min kellene változtatni, akkor az első háromba bekerüljön az egészségügyi rendszer. A politika azzal fog elsősorban foglalkozni, ami az embereket is érdekli. Tudjuk, hogy mindenkinek nehéz, kevesebbet keres, mint amennyit szeretne, és amikor azt mondjuk, hogy egy kezdő orvos bére 275 ezer forint kell legyen, akkor az visszatetszést kelt. Ezt az összeget az elmúlt ciklusban sakkozta ki a döntéshozó, hiszen körülbelül ennyit vihet haza az a szerencsés rezidens, aki megkapja a Markusovszky-ösztöndíjat és a hiányszakmás pótlékot is. Ez az az összeg, ami lassította – de meg nem állította – a rezidensek elvándorlását. Azt világosan látni kell: ha nem sikerül megállítani a szakemberek elvándorlását, akkor a közeljövőben komoly gondot fog jelenteni. A szegényebbek kirekednek majd az ellátásból. Aki megteheti, akinek lesz rá pénze, az mindig megtalálja majd a módját, hogy ellátáshoz jusson.
– Ön azt mondta, hogy a hiány szüli a korrupciót, mert a kórházak nem felelnek meg a tárgyi és a személyi minimumfeltételeknek, és így hiánygazdálkodás alakul ki. Nem arról van szó inkább, hogy „fizetek”, hogy legalább ne ordítozzanak velem? Felmérésük szerint is a megkérdezettek 45 százaléka attól fél, hogy nem kap megfelelő ellátást. Ez a félelemérzet pedig tapasztalat útján alakul ki.
– Igen, így van. A félelem az elsődleges motiváció. Félnek, hogy nem kapják meg a megfelelő szintű ellátást. Ezt a hiány indukálja. Csak a nővérek és orvosok itthon tartásával lehet ezt a hálapénzadási motivációt megszüntetni. Azt hisszük és valljuk, hogy nem vetíthetjük ki betegeinkre a saját frusztrációnkat. Nem elfogadható semmilyen körülmények között, hogy egy beteggel kiabáljunk vagy tiszteletlenül bánjunk. Nem hibáztathatjuk a beteget azért, mert keveset keresünk. Ez a mi felelősségünk elsősorban, hogy ezidáig nem tudtuk az érdekeinket megfelelően képviselni. Tudja, beszéltünk az egyén felelősségéről. Ugyanez a helyzet itt is. Mindannyian felelősek vagyunk amiatt, hogy itt tartunk.
– A megkérdezettek 76 százaléka azt mondja, hogy a „parával” a kiszolgáltatottságát szeretné csökkenteni. Önmagában nem abnormális állapot, hogy egyáltalán kiszolgáltatottságról kell beszélni úgy, hogy ez szinte társadalmi szinten jelenik meg?
– Egyetértek: abnormális. Ez is minket igazol. Nincsenek évtizedek a változtatásra. A legsebezhetőbb állapotunkban vagyunk a legkiszolgáltatottabbak: betegen. Ez nem elfogadható, ez így egy kegyetlen rendszer.
– Azt tudjuk, hogy a magyar társadalom erős bizalmi deficittel bír, igen magas anómiaszinttel. Van arról valós információjuk, hogy az orvostársadalom miképpen küzd meg ezzel a bizalomhiánnyal, a paraszolvenciával, s hogy milyen állapotban van?
– Az anómiaelmélet ráhúzható a hálapénzes mai magyar egészségügyre. A hálapénzrendszer perverz, nem világos szabályai miatt a társadalmi normák elvesztették befolyásukat az egyének, egyes orvosok viselkedésére. Eljutottunk arra a szintre, hogy normálisnak gondoljuk azt, hogy egy betegtől pénzt követeljünk feketén, és az ellátást pénztől tegyük függővé.
– Levélben fordultak a legfőbb ügyészhez jogértelmezésért, merthogy nem látszik tisztán, hogy az előre nem kért, ám utólag elfogadott hálapénz büntethető-e. Megjött már a válasz?
– Válasz még nem érkezett eddig.
