Hová futott Kovács Béla?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz választ vár Vonától, emellett a Jobbik felelősségét hangoztatja a kémügyben.

MNO
2014. 05. 20. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra a kérdésre pedig, hogy párttársa miért nem jelent meg a május 19-én délutánra beharangozott szegedi sajtótájékoztatóján, azt hangoztatta: nem a bébiszittere Kovácsnak, így nem tudja pontosan mi történt, de szerinte érthető, hogy a politikus rossz idegállapotba került és lemondta megjelenését.

Az Index a nap folyamán arról számolt be: a jobbikos EP-képviselő ténykedésének és orosz kapcsolatainak a feltárásán nemcsak a kémelhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatal, de a hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivatal, sőt külföldi társszervek, a belga, a francia és a lengyel kémelhárítás is dolgozott.

Különféle felvételekre alapozva számoltak be a titkosszolgálatok vezetői a Kovács Béla elleni kémgyanúról tegnap, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén. A testület fideszes alelnöke szerint egyértelművé vált, hogy a politikus szervezett kapcsolatot tart fenn az orosz titkosszolgálattal.

Visszahívná a Jobbik elnöke a kémkedésbe keveredett Kovács Bélát, ha bebizonyosodna, hogy orosz kém – ezt mondta Vona Gábor a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában pedig arról beszélt: tudott Kovács Béla orosz szimpátiájáról, de hisz párttársában. Közölte azt is: egyetért Kováccsal abban, hogy Oroszország olyan nagyhatalom, amellyel nem konfrontálódni kellene, hanem olyan partneri viszonyt kialakítani vele, amely Magyarországnak politikailag és gazdaságilag is hasznos – számolt be a Hír TV híradója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.