Tőkés: 1956 óta nem volt ilyen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz a lovon ül, a Jobbik átesik a ló egyik oldalára, az utódkommunisták átestek a másik oldalára – mondta Tőkés László.

MNO
2014. 05. 17. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történelmi, a 2010-esnél is nagyobb győzelmet aratott az április eleji választáson a Fidesz–KDNP – mondta szombati soproni fórumán Szájer József, a pártszövetség EP-képviselőjelöltje. Szavai szerint négy éve egy „szétvert, széthulló, korrupcióba fulladó, válságba éppen belekeveredett ország polgárai mondtak valamire nemet”, míg másfél hónapja elsősorban igent mondtak az Orbán-kormány által elért, Európának is példát mutató sikerekre, és kifejezték, hogy ennek a politikának a folytatását kívánják.

Ennek elemeként említette a mintegy 250 fős hallgatósága előtt a gazdaság talpra állítását, a közteherviselés multinacionális vállalatokat is bevonó magyar modelljét, 300 ezer új munkahely létrehozását, a bérnövekedést, a Brüsszelben megvédendő rezsicsökkentést, valamint a családtámogatási rendszer megerősödését és az alaptörvény hatályba léptetését is. Megjegyezte, hogy a magyar kormányt az alaptörvény, a média- és a választójogi szabályozás miatt ért támadások oka a különadók és a rezsicsökkentés bevezetése, illetve a külföldi cégek profitvesztesége volt.

Szájer József az eseményt megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: lehet, hogy a magyarországi voksok döntik el, hogy a jobb- vagy a baloldal adja Brüsszelben a legnagyobb képviselőcsoportot. Kiemelte: a Fidesz–KDNP mind a jobb-, mind a baloldali szélsőséget elutasítja. A baloldal kapcsán arról beszélt, azok „nem tisztelik a saját országukat” és folyton igazodni akarnak a velük szemben külföldről támasztott elvárásokhoz. A jobboldali szélsőségesekről szólva megjegyezte: az EU elhagyása súlyos károkat okozna, és nem szolgálja a magyar nemzet érdekét.

„A mi célunk nem az Európai Unióból való kilépés, hanem az egész nemzet bevitele az Európai Unióba” – jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy a kormánypártok közös listáján az unión kívüli államokban élő határon túli személyiségek is helyet kaptak. Firtl Mátyás (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: a pártszövetség jelöltjei „azok az emberek, akik meg tudják védeni Magyarországot” Brüsszelben. A soproni származású Szájer Józsefről szólva kiemelte, hogy „olyan jelölt, aki közülünk való”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.