Palkovics László a Testnevelési Egyetem Semmelweis Egyetemből való kiválásáról azt mondta: sajátos tudományágról van szó, és ha egy ilyen területet betagolnak egy egészen más szabályrendszer alapján működő intézménybe, akkor előbb-utóbb elvész. A sport központi eleme a kormány stratégiájának és ennek megjelenítése a felsőoktatásban önálló intézményként logikus döntés. Arra a kérdésre, hogy valóban Mocsai Lajos, a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya lesz-e a rektor, még nem tudott válaszolni.
Arról, hogy egy korábbi felsőoktatási koncepció alapján nemzeti tudományegyetemet, tudományegyetemet, egyetemet és közösségi főiskolát határoztak meg, azt mondta: ez egyelőre a definíció szintjén szerepel, a tulajdonosi, finanszírozási viszonyok még nem kidolgozottak, ez az ő feladata lesz. Jelezte: Amerikában számos helyen működnek közösségi főiskolák, s fontos, hogy mindent megtegyenek egy főiskola megmaradásáért, ha az korábban már működött egy adott városban. Az intézménytípus lényegét abban határozta meg, hogy ha a közösség tagjai – akár önkormányzat, vállalatok, más felsőoktatási intézmény, egyház – jelzik, megéri bármilyen ok miatt a főiskola, meghatározott képzések működtetése, akkor erre lehetőséget kell teremteni.
Közölte, hogy a felsőoktatási intézmények létszámáról nem jelentené ki, hogy sok vagy kevés, szavai szerint azt a szempontot kell mérlegre tenni, hogy megfelel-e a képzési struktúrával, finanszírozással és társadalmi funkcióval szemben támasztott követelményeknek. A szakok számát ugyanakkor soknak találja, ennyi alapszakra az országnak nincs szüksége, és „erőteljes” profiltisztításra készül.
Palkovics László kiemelte: a kétlépcsős képzés nagyon jó megoldás, ugyanakkor ezt nem kezelték kellő kritikával, és olyan területeken is alkalmazzák, ahol nem biztos, hogy kellene. A nyáron az intézményekkel közösen elemzik, hogy esetleg hol van lehetőség az osztatlan képzés visszaállítására. A mérnökképzésben a kimeneti igények miatt nem feltétlenül szükséges az osztott képzés, a gazdaság egy része nem nagyon tud mit kezdeni a BSc-mérnökökkel – jegyezte meg, hozzátéve: intézményenként kell megnézni, mi a jó megoldás.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!