A tantestület egyébként manapság a diákok legkisebb rezdülésére is odafigyel, és még kiemeltebben kezeli a nevelés, az életre való felkészítés feladatát – mondták el a beszélgetésen. Minden helyzetet humánusan oldanak meg. Ugyanakkor a szülők felelőssége is, hogy ha hasonló esetről tudomást szereznek, azonnal szóljanak, tették hozzá.
Az iskola segít az egykori áldozatoknak, ha megkeresik őket – mondta Ferencz Gábor igazgatóhelyettes. A kérdés témája lesz az éveleji értekezleteknek, ahol segítenek majd feldolgozni a nagy visszhangot keltett történteket.
Az ügyet szeretnék lezárni – mondták el mindketten – mert az, hogy az eset közszájon forog, mind az egykori diákok lelkében feltépi a régi sebeket, mind az iskola hírnevének árt, mind pedig az egész pedagógustársadalom presztízsét rontja, azt a presztízst, amelyet a kormány évtizedes hiányosságot pótolva az életpályamodellel megpróbál visszaállítani.
A történtekkor azonban nemcsak a presztízs miatt, hanem a diákok traumától való megóvása miatt is a hallgatásban volt érdekelt mind az iskola, mind a tanárok, mind a gyerekek. Mindenki zárt, aki tudott az ügyről – mutatott rá Csapodi. Az iskola későbbi tanulói is pletykaszinten csak annyiról értesülhettek, hogy egy tanárt valamikor eltávolítottak, mert közeledni próbált egy diákhoz – ennyiről, és nem többről. Ezt megerősítette Ferencz is, aki akkortájt az iskola diákja volt.
Az információ nehézkes terjedésének nemcsak az egyetemi jelleg volt az oka, a rendszerváltás előtt ugyanis a tanárok politikai irányultságuk szerint is megosztottak voltak – mutatott rá Csapodi. Volt, aki a kommunista frakcióba tartozott, voltak konzervatívok, és voltak a liberálisok. S. Pál a beszámolók szerint az utóbbiba tartozhatott.
A botránnyal kapcsolatban egyébként Csapodi azért sem nyilatkozott korábban, mert csupán július 1-jén lett ő a létesítmény igazgatója, így ideje sem volt korábban tájékozódni a lazának és liberális szemléletűnek ismert egykori tanár viselt dolgairól. Mint mondta, az igazgatói íróasztal fiókjába volt bekészítve ez az időzített bomba, amely huszonöt éven keresztül ketyegett, mielőtt felrobbant volna. Ugyanis S. Pál – ahogy Csapodiék is elmondták – két feltétellel távozhatott eljárás nélkül a gimnáziumból: ha pszichiáterhez fordul a hajlamai miatt, és soha többé nem dolgozik iskolás gyerekekkel.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!