A nyomda 180 tonna papírt használ fel, a papírok hossza 5760 kilométer. A szavazókörökbe küldenek 190 ezer golyóstollat, a rögzítésükhöz szükséges 70 kilométer hosszú nemzetiszínű zsinórt, valamint 127 kilométer nemzetiszínű szalagot az urnák lezárására. Kiszállítanak 19 ezer szavazóköri dobozt és 5 kamionnyi borítékot.
Hat és fél ezerrel kevesebb jelölt indul az október 12-ei önkormányzati választáson, mint négy éve, a nemzetiségi jelöltek száma pedig háromezerrel kevesebb – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint az ország 3177 települése közül 3174-ben lesz voksolás, egy településen jelölt hiányában elmarad a polgármester-választás, egy helységben az egyéni listás választás, egy településen pedig sem polgármester-, sem képviselő-testületi választást nem lehet tartani jelöltek hiányában. Október 12-én 8,18 millió választópolgár – köztük 41 400 első választó – 10 351 szavazókörben adhatja le voksát. Az első választók sárga emlékkártyát vehetnek át a szavazókörökben.
A voksoláson a keddi adatok szerint hét főpolgármester-jelölt indul, az egyéni listás, egyéni választókerületi és polgármesterjelöltek száma 59 416, a megyei választókerületekben 2090 jelölt indul, a nemzetiségi jelöltek száma 12 215. Mint Pálffy Ilona elmondta, 2010-ben 66 050 jelölt indult az önkormányzati választáson, a nemzetiségi voksoláson pedig 15 568. A legtöbb egyéni listás jelöltet Mezőkovácsházán és Kunmadarason (45-45) regisztrálták, a legtöbb, 13 polgármesterjelölt Tápióságon indul a posztért. A legtöbb nemzetiségi jelölt Nyírmadán van: 25.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!