Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a magyar hatóságok előtt ismert a francia férfi pontos lakcíme, ahonnan a bírósági tárgyalás lefolytatása céljából megidézhető.
Vádemelést követően a bíróság megkísérli kézbesíteni a vádiratot, a magyar hatóságok pedig egyelőre nem tehetnek mást, mint várnak arra, hogy a kézbesítés eredményes lesz-e, azaz a férfi átveszi-e a vádiratot, és eleget tesz-e a mellékelt idézésnek, megjelenik-e majd a bírósági tárgyaláson.
Az ügyészségi szóvivő a konkrét ügyben nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a vádlott együttműködő lesz-e a magyar hatóságokkal, és ha nem, mit tesz majd a bíróság, de általánosságban elmondta: a büntetőeljárási törvény szerint van lehetőség a vádlott távollétében lefolytatandó tárgyalásra, továbbá nemzetközi jogsegély keretében is tehetnek lépéseket a magyar hatóságok a vádlott kézre kerítésére. Hangsúlyozta ugyanakkor: minden ilyen hivatalos lépés előfeltétele, hogy az ügyészség vádat emeljen az adott ember ellen.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az MTI érdeklődésére azt emelte ki: ebben az ügyben a vádemelés még messze nem garantálja, hogy sikeres lesz a felelősségre vonás, az viszont állítható, hogy az eredményes büntetőeljárás előfeltétele ez az ügyészi döntés.
A szakember emlékeztetett az ír gázoló ügyére, aki 2000-ben Leányfalun halálra gázolt két kisgyermeket, majd az ellene folyó büntetőper ellenére szabályosan távozott az országból, és hosszú ideig nem működött együtt a magyar hatóságokkal, így csak több mint tíz év múlva kezdte meg jogerős szabadságvesztés-büntetésének letöltését.
Lattmann Tamás szerint a Tobin-ügy tanulsága lehet a magyar hatóságok számára, hogy csak az eljárás következetes lefolytatásától remélhetnek eredményt, ennek pedig egyik döntő lépése, hogy ha az ügyészség megalapozottnak és indokoltnak látja, akkor vádat emel. Ez ugyanis nemzetközi bűnügyi együttműködésre, jogsegély kérésére is alapot ad, különösen egy másik uniós tagállam, jelen esetben Franciaország vonatkozásában.