Sziebert György „csak viccelődött”

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott ma a BKV vesztegetéssel vádolt volt jogi igazgatójának, Sziebert Györgynek és tizenkét társának a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

2014. 09. 18. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyancsak tanúként hallgatták ki a pénzátadó Seregi Péter üzlettársát, akit a bíróság többször figyelmeztetett a hamis tanúzás következményeire. Ugyanis a nyomozati vallomásában még azt mondta: Seregi volt a futár, aki Visnyovszkiéktól vitte a pénzt „a Gyurihoz”. Ám a mai tárgyaláson erre már nem emlékezett. Azt állította, nem a Quartit által nekik utalt pénzt adta át Seregi, mert ő azt a saját szemével látta a házipénztárukban. Ám itt is ellentmondásba keveredett, mert előzőleg még azt mondta, a pénzátadás előtti napokban (éppen, amikor a pénzt a Quartit a számlájukra utalta) nem volt Magyarországon. Ezután a bíróság felolvasta a közte és Seregi közti telefonbeszélgetés jegyzőkönyvét. Ebben Seregi közölte a tanúval: nem kell mennie a bankba, mert majd ő elviszi Sziebertnek a pénzt.

Ezután egy másik szoftverfejlesztő cég, az M&S Kft. tulajdonosát, Skamla Pált hallgatták ki tanúként. Ő annak ellenére is tagadta, hogy egy visszadátumozott, 33 millió forintos árajánlatot adtak volna a BKV-nak egy szerződés-nyilvántartási program elkészítésére, hogy egy lehallgatott telefonbeszélgetésben Sziebert György ezt kérte tőle. A bíróság által ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv szerint erre a tanú csak annyit kérdezett Szieberttől: miről szóljon az árajánlat. Ennek érdekessége, hogy a telefonbeszélgetés időpontja előtti dátummal már két ugyanolyan tartalmú árajánlatot is küldött az M&S a BKV-nak. Arra a kérdésre, hogyha ezek egyike sem visszadátumozott, akkor miért kért volna egy harmadikat a BKV, a tanú azt felelte: lehet, hogy Sziebert György „csak viccelődött”. A bíró ezután jelezte: a bizonyítékok mérlegelése után elképzelhető, hogy Skamla Pál ellen is feljelentést tesznek hamis tanúzás miatt.

Az M&S Kft. vezérigazgatóját és helyettesét is kihallgatták tegnap tanúként, ám egyikük sem emlékezett, hogy szerződés-nyilvántartási programot készítettek volna a BKV-nak.

Ismert, a vesztegetési per vádlottjai között van Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója, akit Sziebert őrizetbe vétele napján, 2009. december 4-én akart kihallgatni a rendőrség, ám nem találták a lakásában. Fuzik ekkor megüzente, hogy ő előbb Ausztriában síelt, majd beteg volt, de a rendőrségen nem jelentkezett. Ezután országos, majd európai elfogató parancsot adtak ki ellene. Fuzikot 2010. február 5-én fogták el Szegeden. Külsejét megváltoztatta, haját befestette, körszakállt növesztett, és egy német rendszámú terepjáróval közlekedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.