– Újabb pert vesztettek a sukorói kaszinóberuházás izraeli–amerikai befektetői a magyar állammal szemben – ezúttal egy washingtoni választott bíróság előtt. Úgy tűnik, minden fronton vesztésre áll a Ronald S. Lauder, Fred H. Langhammer és Joav Blum nevével fémjelzett társaság.
– Kezdjük az elején! A történet úgy indult, hogy a Lauder-féle befektetői kör a Velencei-tó partján egy gigaberuházást akart megvalósítani. Ahhoz, hogy megszerezzék az ehhez szükséges tóparti ingatlanokat, pilisi és albertirsai termőföldeket akartak adni a magyar államnak a sukorói területekért cserébe. A legnagyobb problémát – tulajdonképpen az egész ügy alapját – az ominózus telekcsere-szerződés jelentette, amelyet törvénysértően kötöttek meg, és amely miatt azóta büntetőeljárás is folyik. A szerződés semmisségét három magyar bíróság is megállapította, legutóbb a Kúria, illetve most a washingtoni választott bíróság is ugyanezt mondta ki. Amikor a befektetők elnyerték a kaszinókoncessziót, 2011 januárjáig kellett volna igazolniuk, hogy jogszerűen rendelkeznek a beruházáshoz szükséges területtel, ők azonban az állami tulajdonból törvénysértő módon kikerült sukorói ingatlanokat mutatták föl lehetséges helyszínként, és ezzel megsértették a koncessziós szerződést. A szerződésszegés miatt az állam kötbérpert indított Lauderék ellen, és több milliárd forint követelése van. Ez a per jelenleg is folyamatban van az illetékes magyar bíróságon. Ugyanakkor a befektetők a washingtoni választott bíróság előtt perelték be az államot.
– Miért pont Washingtonban?
– Ez a választott bíróság Magyarország más államokkal kötött befektetésvédelmi egyezményei alapján jogosult eljárni. A Lauder-kör azt állította, hogy Magyarország jogellenesen „kisajátította”, meghiúsította a kaszinóberuházásukat, s ezzel megsértette a nemzetközi egyezményt.
– Igaz, hogy politikai szál is előkerült az eljárásban?
– Igaz, mivel a felperesek egyik fő érve az volt, hogy a 2010-ben hatalomra került Fidesz–KDNP-kormány – a korábbi Gyurcsány-, illetve Bajnai-kormányoktól eltérően – politikailag nem támogatta ezt a beruházást. Ha úgy tetszik, ez képezte a keresetük meghatározó alapját. Ehhez képest Lauderék jogi érvei – talán nem véletlenül – elenyészők voltak.
– Bizonyították valamivel az általuk feltételezett diszkriminációt?
– Például azzal próbálták ezt alátámasztani, hogy a Fidesz– KDNP-kormány megszüntette a beruházás kiemelt státusát. Azonban erre sem politikai okból került sor, hanem jogi kényszer szülte a döntést. A Gyurcsány-kormány által kiemeltséget adó rendelet ugyanis konkrétan a sukorói ingatlanokra vonatkozott, tehát a kormány akkor járt el felelősségteljesen, amikor a jogszerűséget helyreállítva a Velencei-tó partján lévő ingatlanokat érintő rendeletet hatályon kívül helyezte.
– Hogyan reagáltak a politikai támadás vádjára a magyar államot képviselő ügyvédek?
– A Réczicza White & Case Ügyvédi Irodával együtt végig azt hangsúlyoztuk a perben, hogy nem politikai, hanem jogkérdésről van szó, az egész ügyet a koncessziós szerződés és a nemzetközi egyezményből fakadó kötelezettségek alapján kell megítélni, és hogy Magyarország egyiket sem sértette meg. Mint az az ítéletből is látható, a választott bíróság szintén a jogi érvekkel foglalkozott, és nagyon komolyan belemélyedt a magyar jogszabályokba.
– A telekcsere-szerződés semmisségének kimondásán túl melyek a washingtoni ítélet legfontosabb megállapításai?
– A választott bíróság kimondta, hogy a magyar állam semmilyen közhatalmi eszközzel nem sajátította ki vagy gátolta ezt a beruházást, jóhiszeműen és szerződésszerűen járt el, és nem sértette meg a befektetésvédelmi egyezmény előírásait. A magyar államnak nem volt olyan szerződéses kötelezettsége, hogy politikailag támogassa a beruházást. A washingtoni bíróság arra is rámutatott: a befektetőknek bőven lett volna idejük, lehetőségük, hogy 132 másik településen megvalósítsák a projektet, ám ezzel saját hibájukból nem éltek. Az ítélet szerint tehát az állam teljesen jogszerűen mondta föl a koncessziós szerződést.
– Mi a washingtoni ítélet jelentősége?
– Az, hogy megszűnt a magyar költségvetés százmilliárdos kártérítési fenyegetettsége. Ez a veszély most elhárult.
– Ugyanakkor sajtóhírek szerint Lauderék nem nyugszanak bele a jogerős ítéletbe, és felülvizsgálatot kezdeményeznek. Van erre lehetőségük?
– A washingtoni választott bíróság egyfokú eljárás, ezért nincs helye fellebbezésnek. Bár felülvizsgálatra elvileg van lehetőség, ám ebben nagyon szűk a mozgástér. Csak akkor lehet ilyet benyújtani, ha valami olyan tény jutott a felek birtokába, amely az egész eljárás során nem volt és nem is lehetett ismert. Határozott álláspontom, hogy ebben az ügyben megalapozott felülvizsgálatra nincs lehetőség.
– Kihathat-e az amerikai ítélet a koncessziós szerződés felmondása miatt idehaza folyó perre?
– A kinti ítélet egyáltalán nem köti a magyar bíróságot, azt saját belátása és jogi meggyőződése alapján fogja elbírálni. Ugyanakkor szakmai meggyőződésem, hogy a telekcsere semmissége miatt a magyar bíróság sem juthat más eredményre, mint hogy a koncesszió felmondása jogszerű volt.
– Ennyire egyértelmű a jogi helyzet, hogy sorra nyerik a pereket a Sukoró-ügyben?
– Nem csak a jogi helyzeten múlik. A telekcsere-szerződés semmiségének megállapítását még Oszkó Péter pénzügyminiszter kezdeményezte. Azonban a vagyonkezelő akkori jogi képviselője olyan keresetet nyújtott be, hogy azzal nem lehetett volna a pert semmisség jogcímén megnyerni.
– Miért?
– Egyrészt a hangsúlyt a feltűnő értékaránytalanságra helyezték, ami egy teljesen rossz perlési alap volt, hiszen ennek a szerződésnek a semmisség volt a legnagyobb problémája. Ha a bíróság az értékaránytalanságot állapította volna meg, akkor az elsődleges jogkövetkezmény az értékkülönbözet megfizetése lett volna, azaz nem a sukorói ingatlanok állami tulajdonba való visszakerülése. Másrészt az egyetlen semmisségi ok, amit a keresetben az akkori jogi képviselő megjelölt, teljesen megalapozatlan volt, így azt végül nem is állapította meg a bíróság. Tehát ha az eredeti keresettel ment volna végig az eljárás, az állam szinte biztosan nem szerzi vissza a sukorói ingatlanokat. Amikor a kormányváltás után hozzánk került az ügy, azonnal keresetet kellett módosítanunk ahhoz, hogy megalapozott semmisségi okokra hivatkozva meg lehessen nyerni a pert.
– Ki volt ez a korábbi jogi képviselő, és szakmai hiányosság vagy más ok volt a hiba hátterében?
– Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a kollégát, aki egyébként – bár a jogi pályát nem hagyta el – az ügyvédi tevékenységét jelenleg szünetelteti, és más jogterületen dolgozik. Azt, hogy milyen körülmények között zajlott az eredeti kereset megírása, azaz a jogi képviselő szakmai tanácsára jártak-e el így, vagy a megbízója, az Oszkó Péter által felügyelt vagyonkezelő utasítására állította össze ilyen tartalommal az iratot, nem tudom.
– Tapasztalata szerint a Sukoró-ügy egyedi, vagy csupán a jéghegy csúcsa?
– Számos szerződést tekintettem át az állam megbízásából, különösen kirívó esetekkel lehet találkozni a rendszerváltás utáni vadprivatizációs időszakból. Jogi szempontú állatorvosi lóként említhetem például a Hubertus-ügyet.
– Amelyben a megismételt elsőfokú eljárásban meglehetősen furcsa ítélet született
– A Hubertus-ügy arról szól, hogy a kilencvenes évek elején nyolcezer hektár termőföldet a magyar állam egy – álláspontunk szerint – törvénybe ütköző haszonbérleti szerződéssel 130 évre átadta egy német befektetői csoportnak hektáronként évi tíz, azaz tíz forintért. A szerződéssel szinte az összes vonatkozó, akkor hatályos jogszabályt megsértették. Az ügyben az elsőfokú bíróság alapvetően egyetértett a szerződés fenntarthatatlanságával, ehhez képest a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla eljárási hiba miatt új eljárást rendelt el, és egész pontosan előírta az első foknak, hogy érdemben milyen döntést hozhat. Amely aztán ennek eleget is tett és megállapította, hogy a szerződés, bár lényegi pontjai törvénybe ütköztek, ennek ellenére érvényes. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor azt is kimondta, hogy az állam a megismételt eljárásban új jogi érveket hozott fel, és új kúriai eseti döntésekre is hivatkozott, de ezeket az elsőfokú bíróság nem vehette figyelembe, mert kötötte az ítélőtábla iránymutatása.
– Előírhatja egyik bíró a másiknak, hogy milyen döntést hozhat? És a bírói függetlenség?
– Hát éppen ez az. Jogi megítélésem szerint, amely egyező a Kúria egyik vezető bírájának nyilvánosan publikált álláspontjával, ez a bírói függetlenség megsértése, ami gyakorlatilag egyfokúvá tette az eljárást. Ráadásul a másodfokú bíró a tárgyalást követően a jogi képviselők jelenlétében kijelentette, hogy bármilyen döntésre fog is jutni az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban, az ő jogi álláspontja az ügyben nem fog megváltozni. Ugyanakkor meg merem kockáztatni, hogy – ha az ember végigveszi a haszonbérleti szerződésre vonatkozó korabeli jogszabályokat – ennek a megállapodásnak a törvénybe ütközése sokkal egyértelműbb, mint a sukorói telekcsereügylet semmissége. Szokatlan nekem az a helyzet, hogy úgy kezdek meg egy másodfokú eljárást, hogy nem kell izgulnom, megnyerem-e a pert, vagy sem, mert a bíróság már előre közölte, prejudikálta: elveszítjük. Az ügy nyilvánvalóan a Kúrián fog lezárulni.
– A Sukoró- és a Hubertus-ügy mellett a Budapesti Ügyvédi Kamara tisztújítása kapcsán is szerepelt a hírekben. Miért vállalt vezető szerepet a kamarai vezetés leváltására törő Ügyvédi Összefogásban?
– Mint a legtöbb ügyvéd, korábban én sem vettem részt a kamarai közéletben, mivel túl sok segítséget saját kamarámtól nemigen kaptam; ha megjelent az életemben, az vagy adminisztrációsteher-növekedést jelentett, vagy valamit fizetni kellett. Aztán egyre több jelzést kaptam közvetve vagy közvetlenül arról, mi folyik a kamarai vezetésben, hogy születnek a döntések az egész ügyvédtársadalmat érintő, nagy horderejű kérdésekben is, illetve milyen meghökkentő dolgok történnek fegyelmi eljárások során. De említhetném azt is, hogy a kamarai elnökségi határozatokat olykor egy évig sem teszik közzé, így a tagok nemhogy jogorvoslati jogukat nem tudják gyakorolni, de még csak megismerni sem tudják azokat. Ezek a példák sajnos nem egyediek. Tehát sok és nem megnyugtató hírt halottam én is kollégáimtól a Budapesti Ügyvédi Kamara működéséről, és lassan érlelődött bennem az elhatározás, hogy mindezen mégis csak változtatni kellene. Ám az utolsó csepp mégsem ez volt a pohárban, és nem is valamiféle politikai inspiráció hatására kapcsolódtam bele a mozgalom munkájába, mint azzal bizonyos sajtóorgánumok megvádoltak. Egy peres eljárásban az ellenérdekű felet a kamara egyik illusztris vezetője képviselte, aki az eljárás során is szívesen hivatkozott kamarai tisztségéből fakadó zsúfolt időbeosztására. Az ügyben jobb perbeli pozícióim voltak, mint neki. Ezen az illető egy idő után annyira dühbe gurult, hogy az egyik tárgyalást követően utánam jött, az utcán elébem vágott, és két kollégám jelenlétében megkérdezte tőlem, ismerem-e a cowboyos viccet. Mondtam neki, hogy nem. Erre ő: „Akkor csak annyit mondok: kettő.” Mivel a viccet nem ismertem, akkor az egész helyzetet nem tudtam hova tenni. De azóta utánajártam. A vicc arról szól, hogy a cowboy új feleségével elmegy lovagolni. Amikor megbotlik a lova, annyit mond egy, amikor másodszor, akkor azt, hogy kettő, a harmadiknál pedig leszáll és főbe lövi az állatot. A felesége erre elkezd kiabálni, hogy „Te barbár, mit tettél?” – mire a cowboy ránéz az asszonyra és csak ennyit mond: „Egy”. Ennyi a vicc, amin nem tudok jóízűen nevetni. Az ügyvéd kollégánál ezek szerint én már kettőnél járok, vagyis – ha jól értem a célzását – nem sok választ el attól, hogy következzen a harmadik fázis. Fölvetődött bennem, hogy a kamarához fordulok, elvégre az mégsem ügyvédhez méltó magatartás, hogy egy kamarai vezető közvetve, akár egy viccen keresztül fenyegessen meg bárkit, ám kollégáim lebeszéltek erről, mondván: csak nekem lehetne bajom belőle és mint mondták, nem egyedi az eset, mert a fenyegetőző közismert lobbanékony, hirtelen természetéről. Én akkor elgondolkodtam, milyen kamarához is tartozom, mert ahol ilyen viselkedésű kolléga hosszú évek óta fontos vezető lehet, ott nagy lehet a baj.
– A tisztújításon mégis alulmaradtak.
– Eleve rövid idő állt rendelkezésre, hogy a kamarával szemben rendkívüli apátiával bíró ügyvéd társadalmat felrázzuk, ehhez képest eddig soha nem látott mértékű részvételt sikerült elérnünk. Bár ez annak is köszönhető volt, hogy választáson újrainduló kamarai vezetők hihetetlen intenzitással mozgósítottak, és az ehhez szükséges eszközök terén óriási előnyben voltak. Gyakorlatilag egy hónap alatt próbáltuk megismertetni a tagsággal mozgalmunkat, elképzeléseinket, programunkat. Az idő rövidségéhez mérten így is komoly eredményt értünk el, mivel a szavazáson részt vevők negyven százaléka adta ránk a voksát. További tény az is, hogy a bíróság első fokon már megállapította: jogsértő volt a választás, és megsemmisítette az eredményt. Valószínűleg ebben az ügyben is a Kúria mondja majd ki a végső szót.
