Állóháború a Béke-barlangban

A légúti betegségekben szenvedők már nem használhatják a gyógyhelyet.

Jókat írnak az útikönyvek a jósvafői Béke-barlangról, bár mielőtt a rászoruló csomagolni kezdene, nem árt, ha érdeklődik a jelenéről. Jósvafő barátságos kistelepülés az Aggteleki Nemzeti Park területén, autóval órányi kanyargásra Miskolctól, mindjárt a trianoni országhatárnál. Nem érdemes sietni a szerpentinen, mert lemaradunk a pazar kilátásról. (Ezt kalauzomtól tudom meg utóbb – én éjszaka érkezem, borzasztó ködben –, hazafelé gyönyörködöm ki magam a Zemplénben.)

Négy patak összefolyásánál fekszik a csöpp hegyi falu, szélén a Tengerszem-tóval. A sétáló embert végigkíséri a csörgedező háttérzene. A szalagtelkes házsorokat tornácos épületek alkotják, sok közülük százéves is elmúlt, némelyik néhány éve hivatalos műemlék. Jósvafő bár elsősorban a Baradla-barlangról ismert, az 1952-ben feltárt, gyógyító hatású Béke-barlangnak is sokat köszönhet.

Fölfedezése érdekes történet. A hegybelső kutatóinak feltűnt, hogy miközben tízfokos vízben, átázott ruhákban dolgoztak, a hosszú, kimerítő munka ellenére sem betegedtek meg, némelyiküknél még a korábbi, meghűléses betegségek is elmúltak a lent töltött idők végére. A különös tapasztalatot követő klinikai vizsgálatok megmagyarázták a csodát: a barlangi levegő a „tettes”. Ebből következtettek arra, hogy a légúti betegségekben szenvedőkön segít az ott-tartózkodás, emellett intenzív gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatást is kimutattak. A Béke 1965-ben gyógybarlang minősítést kapott. A páratlan hatásnak hamar híre kelt, rendszeressé lettek a különféle kúrák, a fejlesztések nyomán pedig az idegenforgalom is beindult. Több orvosegyetem idehozta gyakorlatra a hallgatóit.

Eleinte főképp szilikózisban szenvedő borsodi bányászok keresték föl a barlangot, később mások is fölfedezték, főképpen asztmások, idült hörghuruttal kínlódók, tüdőbetegek. Garam Béla tizenöt éven át volt Jósvafő polgármestere – most ősszel egyetlen szavazat ütötte el a folytatástól –, őslakos, régi „barlangszakértő”. Lelkesen meséli, gyermekkorában mekkora élet volt a csodafaluban.

„Negyvenes-ötvenes csoportokban érkeztek, állandó volt a forgalom, a világ legtávolibb részeiből is jöttek, gyakran egész családok. Megfizethető árak voltak, az egyszerű emberek is megengedhették maguknak a háromhetes kúrákat, nemcsak a milliomosok. [A bányászok költségeit a jóléti alap, majd rövid ideig a tb fizette.] Az infrastruktúra is szépen kiépült, mindenki jól járt. Boldog falu voltunk” – mondja.

Az útikönyvek némelyike az asztmások Mekkájaként emlegette a negyven méter mélyen fekvő gyógybarlangot, a kúratermekben százszázalékos páratartalom mellett naponta öt órát töltöttek el a vendégek. Sok falubeli a barlangi munkából élt. Az egyik megszólított idősebb asszony nosztalgiázva mesél az akkori időkről. „Az uram is, a testvérem is a barlangnál dolgozott. Biztos pénz volt az, számolni lehetett vele. Szobát is adtunk ki, majd mindig volt rá vendég. Nagy kár, hogy vége lett annak a világnak.”

Merthogy a rendszerváltást követő privatizációs évek Jósvafő idilli állapotát is kikezdték. A Borsodi Szénbányák Vállalat végelszámolása során a Béke-barlang és kapcsolódó részei zömmel az Aggteleki Nemzeti Park vagyonkezelésébe kerültek. Ekkortájt kezdődött a ma is tartó agónia. Jól példázza a helyzetet annak a két vállalkozónak az esete, aki húsz éve komoly tervekkel megvásárolta a gyógybarlang bejáratát a hozzá tartozó előtérrel, hogy aztán hosszú küzdelem után ráébredjenek, zsákutcába keveredtek

„Mindent megpróbáltunk, hogy működtethessük a barlangot, de örökké akadályokkal találtuk magunkat szembe – meséli rezignáltan Kovalóczy György, aki társával, Tóth Lászlóval 1996-tól küzdött, kilincselt támogatásért, engedélyekért a különböző hivataloknál. – Belefáradtunk. A legtöbb elutasítást azzal indokolták, hogy a barlangi terápiák fölött eljárt az idő, új technikákkal gyógyítanak. Azt mondják, ma már nagyszerű tablettákkal helyettesíthető, amit Jósvafő tud. Persze, nem minden orvos gondolja így.”

Dr. Daher Pierre, a közeli Edelény Koch Róbert Kórház és Rendelőintézetének főigazgató-főorvosa ma is meggyőződéses híve a barlangi terápiának. Számolatlanul kiállt a barlangért. „Pótolhatatlan, amit Jósvafő nyújtani tud ezeknek a betegeknek. Öt éve mondogatom mindenfelé, mekkora szüksége lenne a tüdőgyógyászatnak erre a helyre. Megfelelő szakorvosokat is tudnánk biztosítani a munkához, de mindig ugyanazt a választ kapom föntről: az OEP jelenleg nem tudja finanszírozni a fenntartást ”

Csak megerősíteni tudom a főigazgatót – én is hasonló választ kapok a barlangügyekben illetékes Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztályától. Ide is másolok szomorú-száraz közleményükből:

A Béke-barlang egészének természetvédelmi és vagyonkezelője az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, a barlang terápiás szakaszába vezető mesterséges bejárat és tároló tulajdonjogával azonban nem az igazgatóság rendelkezik. A barlangban folyó gyógyászati tevékenység ismételt megindítása érdekében ezért első lépésként a tulajdonjogi viszonyokkal kapcsolatos kérdéseket szükséges rendezni. [Rajta! – a szerző.] [ ] A tulajdonjogi és adminisztrációs feltételek rendezése mellett egyéb körülmények is nehezítik a terápiás kezelések újraindítását. A barlang terápiás szakasza jelenleg használhatatlan, az elektromos hálózat be van ázva, így életveszélyes. Komoly műszaki beavatkozások szükségesek a gyógyászat kulturált és biztonságos feltételeinek megteremtéséhez, melyhez pályázati források bevonása szükséges. [ ]”

Ez van. Zavaros tulajdonviszonyok, beázott kábelek, kételyek és kérdőjelek. Üresen kongó Béke-barlang, látogató és béke nélkül. Hepiend? Csak a panoráma a szerpentinről hazafelé.