– Miniszter úr, hisz a politikai összeesküvés-elméletekben?
– Semmiképpen, hiszen ha egy politikus ezekben kezd el hinni, elveszíti a józan ítélőképességét.
– Megnyugtatott, hiszen ha a világ első számú nagyhatalma ilyen nyomás alá helyezi Magyarországot, mint tette azt most, akkor különösen fontos a józan mérlegelés. De mielőtt elkezdenénk a történtek okait boncolgatni, hadd kérdezzem meg, ugye, azért nem lepte meg az Egyesült Államok szokatlanul kemény fellépése?
– Talán mindegy is, hogy az amerikai fellépés milyen érzéseket váltott ki belőlem, hiszen ebben a helyzetben a legfontosabb a higgadtság és a nyugodtság. Nem szabad felülni semmiféle provokációnak és hisztériakeltésnek. A kormányzati álláspont e kérdésben határozott és változatlan. Ha valaki másokat korrupcióval vádol, akkor elvárható, hogy az ennek alapjául szolgáló információkat is megossza. Az amerikai nagykövetségnek nemcsak a kitiltásról szóló döntést kellett volna közölnie az érintettekkel, hanem annak okait is.
– Ahogy a parlamentben Rogán Antal fogalmazott, Magyarország nem Guantánamo, itt nem lehet senkit vádolni bizonyítékok nélkül. S ha már az amerikai ügyvivőnél tartunk, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint olyan nagykövetet kellene küldenie az Egyesült Államoknak Magyarországra, aki kellő súllyal képviselhetné az amerikai érdekeket. Csökkenthetné a jelenlegi feszültséget, ha érkezne végre nagykövet?
– Ez teljes mértékben a küldő ország belügye, ám nyilván jó lenne, ha Magyarország egyik legfontosabb szövetségese nagyköveti szinten képviseltetné magát Budapesten. Persze, azt is látjuk, milyen belső viták akadályozzák az Egyesült Államokban a kinevezéseket, s természetesen azzal tárgyalunk, aki a követséget vezeti.
– Nézzük akkor az okokat! Sokak szerint a korrupcióra hivatkozás inkább csak ürügy a nyomásgyakorlásra. Emellett – bár nem kevesen gondolják így – az első kérdésben lényegében kizártuk azokat a teóriákat is, amelyek azon alapulnak, hogy az Egyesült Államok célja a kormány megbuktatása lenne. Az érdekek mentén haladva így logikusnak tűnik a harmadik verzió, miszerint Magyarország geopolitikai kereszttűzbe került, s Washington a jelenlegi nemzetközi helyzetben nehezményezi a Déli Áramlat melletti kiállást vagy a paksi beruházást. Nemde?
– Egymással kapcsolatban nem lévő dolgokat nem szabad összekeverni. Az viszont tény, hogy Közép-Európa energiabiztonsága érdekében az Egyesült Államok és az Európai Unió is nagyon sokat tehetne. Például, ha támogatnák a Balti-tengertől az Adriáig húzódó észak–déli irányú gázvezetékrendszer építését, avagy kikényszerítenék, hogy az interkonnektorokon kétirányú forgalmat előíró európai jogszabályt minden szomszédunk tiszteletben tartsa. De mondhatnám azt is, hogy Washington és Brüsszel is erőteljesebben támogathatná a Krk szigetére tervezett LNG terminál megépítését. Mi jelenleg a Déli Áramlattal, Pakssal és az azeri gáz Közép-Európába juttatását lehetővé tevő infrastruktúra építésének szorgalmazásával erősítjük az ország energiabiztonságát.
– Akkor kizárhatjuk, hogy a magyar külpolitikai irányvonal megváltoztatásának kikényszerítése lenne e nyomásgyakorlás egyik fő célja?
– Furcsának találnám, ha az Egyesült Államok bírálná, mondjuk a keleti nyitás politikánkat, miközben például Washington és Peking gazdasági együttműködése irigylésre méltóan szoros. Mi ennek a töredékével is elégedettek lennénk. Azt is világossá tettük, hogy mi nem orosz-, vagy Nyugat-barát, hanem szenvedélyes magyarbarát politikát folytatunk.
– Akkor mitől „sokallt be” a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal? Esetleg abból lehet elegük sokaknak, hogy a keleti nyitással párhuzamosan megkeményedett, Nyugat- és EU-ellenessé vált a retorika?
– A tényekből érdemes kiindulni, s akkor látjuk, hogy az Európai Unió egyetlen más országot sem vizsgált annyit, mint minket. Az Európai Bizottsággal végül minden fontos kérdésben meg is állapodtunk. Azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, s ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság. Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét a tények alapján nem lehet kétségbe vonni, percepciókkal, fantazmagóriákkal pedig nem lehet mit kezdeni.
– Én sem erről, hanem a retorikáról beszéltem. Amikor legutóbb találkoztunk, felvetettem, hogy bizonyos nemzetközi helyzetben a szövetségesi lojalitás jegyében lehetnek akár a nemzeti érdekérvényesítésnek is határai. Nem érzi úgy, hogy most éppen ez a helyzet állt elő?
– Továbbra is fenntartom: ha egy kormány a saját nemzeti érdekeit helyezi előtérbe, azzal annak a szövetségnek az érdekét is szolgálja, amelynek a tagja.
– Hallgatva a szavait, irigylem a nyugodtságát. Sokan tartanak ugyanis attól, hogy Magyarország egyre inkább elszigetelődik. Nem érez ilyen veszélyt?
– Az elmúlt jó két hétben Kanadától Nagy-Britannián és a V4-eken át Kínáig 17 ország külügyminiszterével találkoztam, s ezt a kérdést közülük senki sem vetette fel, ami pedig egyáltalán nem az elszigetelődésről árulkodik.
– Jó önnek, mert külföldi újságírókkal, elemzőkkel találkozva bizony a kérdéseket, felvetéseket hallva furcsa érzései támadhatnak az embernek
– Nézze, tőlem a jelenlegi vitáról tényleg senki sem érdeklődött.
– De azzal ugye, egyetért, hogy ezen a feszült helyzeten minél előbb túl kellene lépni, hiszen még a keleti partnerek szemében is akkor vagyunk igazán értékesek, ha szilárdak a pozícióink a nyugati szövetségi rendszerben? Az ügy nyugvópontra jutása nem érne már meg egy gesztust?
– Higgye el, ebben a történetben a magyar kormánynak és Magyarországnak fűződik a legkomolyabb érdeke a vita lezárásához. Ez azonban nem gesztus, hanem tény kérdése. Vannak magyar magánszemélyek, akikkel szemben az Egyesült Államok korrupciós vádat fogalmazott meg, a kormánnyal szemben pedig az a problémája, hogy nem járt el ezekben az ügyekben. A helyzet azonban az, hogy tájékoztatás hiányában nem tudjuk, milyen ügyekben is kellene eljárnunk. Ha információhoz jutnánk, akkor a magyar hatóságok el tudnák dönteni azt is, hogy a jogállam normái alapján kell-e indítani eljárást, vagy sem. Egy jogállamban nem indítanak eljárást percepciók és általános utalgatások alapján.
