Bár írásban igazolta az amerikai fél, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalos levelét – amelyben a kitiltásokkal összefüggésben kért információkat – átvették, azt most nem találják. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője érdeklődésünkre megerősítette, a nemzetközi igazságszolgáltatási gyakorlat és a diplomáciai iratkezelési ügymenet alapján megdöbbentő módon az Egyesült Államok nagykövetségén nincs meg a dokumentum. A szóvivő arról tájékoztatott: az amerikai nagykövetség kérésére a Legfőbb Ügyészség tegnap ismét megküldte André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőnek, illetőleg Eric Holdernek, az Egyesült Államok legfőbb ügyészének október 27-én kelt leveleit. Polt az Egyesült Államok és Magyarország részéről még 2008-ban – a bűncselekmények megelőzése érdekében – aláírt megállapodás alapján fordult tengerentúli kollégájához és az ideiglenes ügyvivőhöz. Azt kérte, hogy a kitiltási üggyel kapcsolatos minden olyan adatot adjanak át, amelyet a vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek.
Eközben a Figyelő arról írt, hogy információk szerint készül a magyar „válaszcsapás”: olyan kormányzati előterjesztés, amelyik egy magyar kitiltási listát alapozna meg. Vagyis hasonlóan az amerikaiak eljárásához, indoklás nélkül helyezhetnének tiltólistára például amerikai állampolgárokat. Értesüléseik szerint a kormány két hete döntött a jogi munka indításáról. A fogadtatás vegyes volt, többen érezték úgy, hogy ez felesleges erőfitogtatás a kormány részéről. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a sajtóértesülést nem kommentálta.
A kitiltottak listája – hat magyar állampolgár, köztük Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke – egyébként az ügyvivő szerint nem változott. André Goodfriend a Mandiner.hu-nak adott interjújában azt mondta, nem frissítik azt naponta. – Nem akarjuk, hogy úgy tűnjön, mintha Magyarország rendőrei lennénk – közölte, hozzátéve: nem azt próbálják megmondani Magyarországnak, mit csináljon ezekkel az állításuk szerint korrupt személyekkel. Goodfriend nem zárta ki, hogy egy újabb meghívás esetén ismét ellátogatna a leginkább Gyurcsány Ferenc pártjához „becsatornázott” Bitó László író lakására. Állítása szerint nem tudott arról, hogy Bitó körének nagy ráhatása volt a baloldali pártok politikájának alakulására, szerinte „olyan emberek voltak ott, akikkel érdemes beszélgetnünk”.