Tüntetők próbáltak bejutni a Parlamentbe

A korrupció és a kormány politikája ellen demonstráltak hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, országszerte és több európai városban.

MNO
2014. 11. 17. 22:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Később az egyenruhások három oldalról körbezárták a Kossuth teret, s felszólították a demonstrálókat, hogy hagyják el a területet, ezt követően pedig lépésről lépésre elkezdték kiszorítani a Parlament közeléből tüntetőket. Ezután csak pár száz demonstráló maradt a téren, közülük néhányan leültek a földre, majd hazamentek. A tér körülbelül fél tizenkettő magasságában ürült ki.

A tömegben ott volt Barabás Richárd is, aki korábban hahás aktivista volt, jelenleg pedig az Együtt–PM önkormányzati képviselője Újbudán. Barabás október 23-án, az Együtt–PM ünnepi megemlékezésén egyébként arról beszélt, hogy a baloldal megalkuvó és hazug politikusai elbuktak, és soha nem lesznek képesek leváltani Orbán Viktor rendszerét. Több ellenzéki politikus is megjelent a rendezvényen, a DK-s Szarvas Koppány Bendegúz, a szocialista Horváth Csaba és a korábbi SZDSZ-es Mécs Imre. A Hír TV stábját ezúttal sem kímélték, a csatorna operatőrének nyakába égő cigarettacsikket dobtak és meg is rángatták, riporterüket pedig megdobálták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.