Arra a kérdésre, hogy a korábbi megállapodás alapján a körzetben az MSZP indított jelöltet, azt felelte, az eredeti koncepció szerint a szocialistáknak joguk van a jelölésre. Ha az MSZP olyan jelöltet javasol, aki győzhet és aki mögé a teljes ellenzék fel tud sorakozni, „sőt, hogyha közös jelölt lehetne az illető”, akkor várhatóan a DK is támogatni tudja – folytatta. Hozzátette: most viszont mindenki részéről mértéktartásra van szükség, mert nem az a legfontosabb, hogy a győztes kinek a frakciójába ül be, hanem az, hogy megszüntessék a kétharmados többséget.
Török bejelentése után Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy ez esetben saját jelöltet indítanak. Ismert, a Jobbik vezetője szerdán bejelentette: ha a politológus függetlenként elindul, pártja nem indít jelöltet vele szemben, és szimpatizánsait is a támogatására kéri.
Vona Gábor azt mondta: korábban is pártjelöltben gondolkodtak, de Török Gábor megjelenése új helyzetet teremtett, ami friss bejelentésével meg is szűnt. A Jobbik – elnökségi döntés után – év végéig nevezi meg indulóját.
A pártelnök sajnálatát fejezte ki a politológus „visszalépése” miatt, szerinte ha ő szerzett volna mandátumot, akkor az esély lett volna a magyar Országgyűlés vitaképességének emelésére és a kétharmados kormánytöbbség megtörésére.
Török Gábor korábban nyert már választást, Aszófőn volt tagja a helyi önkormányzatnak az előző ciklusban a 43 éves egyetemi docens.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!