A Cozma-gyilkosság forintosítása

A tragikus sorsú sportoló családja és ügyvédje érthetetlen számháborúba kezdett – Kálomista Gábor cáfol.

– Filmje a Szíven szúrt ország, de ahogyan önt most elnézem, címszereplője lehetne a Szíven szúrt menedzser című alkotásnak.
– Valóban, így is érzem magam. Vasárnap kaptam egy telefont a Blikk újságírójától, aki azt kérdezte, kívánok-e reagálni Petre Cozma nyilatkozatára. Addig jutottunk, hogy felolvasta az ominózus mondatot, amely szerint én összesen kétszázezer forintot adtam a film bevételeiből, ekkor kértem, hogy itt fejezzük is be a beszélgetést, mert vagy fordítási hiba, vagy egyéb félreértés történt. Másra nem is gondoltam, mert Petre szimbólummá vált számomra az évek során. Már a gyász pillanataiban mérhetetlen bölcsességgel arra intette az embereket, hogy ne álljanak bosszút, pedig a tömeghisztéria erre sarkallta volna. Elképesztő közös élmények értek minket, kezdve onnan, hogy megjelent Veszprémben, a fia ravatalánál, a film magyarországi, majd brüsszeli bemutatójáig, ahol egymás vállára borulva sírtunk. Nekem ikon volt ez az ember, a becsület, a tisztesség mintaképe. Információim szerint utóbb megpróbálta letiltani az interjút, tőlem azt kérdezte, hogy képzelem, hogy ilyen mondatok hagyták el a száját, miközben én vagyok neki Magyarországon az egyik legjobb barátja. Aztán megvettem az újságot, és egy világ omlott össze bennem. Ez az érzés csak fokozódott, amikor az interneten láttam, hogyan készült a beszélgetés. Mindenkinek tanácsolom, nézze meg.

– Én megtettem. A Cozma család ügyvédje és újonnan felfedezett barátja, Helmeczy László a Blikk.hu-n megtekinthető, meghatározhatatlan műfajú beszélgetésben nagy küzdelemben próbál kikecmeregni saját mondataiból, Petre Cozma pedig tolmács útján valóban azt állítja, kétszázezer forintot kapott a film bevételeiből. Maradjunk a tényeknél: ha nem annyit, akkor mennyit?
– Nem akarok számháborúba belemenni, de ennél nagyságrendekkel több pénzről van szó. Minden fillérről pontos elszámolást készítettünk, amit abban a videóban Helmeczy úr számon kér rajtam, annak mi pontosan eleget tettünk. Petre Cozmának tudnia kell, mekkora támogatást kapott a veszprémi klubtól és tőlem, még akkor is, ha egyszer, amikor átadtam neki egy jelentősebb összeget, meglepő módon utóbb azt mondta, azt hitte, az a magyar– román válogatott futballmérkőzés jegybevételének része volt. Bizonyára csupán balszerencsés egybeesés, hogy ekkor Helmeczy úr a labdarúgó-szövetségben töltött be pozíciót.

– Ha ön nem is kíván számháborúzni, itt fekszik az asztalán a Szíven szúrt ország pénzügyi mérlege, amelyből kitűnik, hogy a film valamivel több mint kétmillió forint nyereséget termelt, és ebből az összegből Petre Cozma 1 324 000, a veszprémi kézilabdás utánpótlás pedig kereken egymillió forint támogatásban részesült.
– Így van, a Cozma családnak 5000 eurót utaltunk át. Százmilliókat soha nem ígértünk, nagyon sajnálom, hogy Petre arra az öszszegre sem emlékszik, amelyet dokumentáltan kapott. Teljesen elbizonytalanodtam, még mindig minden pillanatban azt várom, hogy felhívjon, és megpróbálja megmagyarázni, mi ez az egész, de ez eddig nem történt meg. Marian emlékét kegyelettel őrizzük, szobrot emeltünk neki, de nem tudom, mit szeretne még tőlünk Petre. Se a klub, se az állam nem vállalhat teljes anyagi felelősséget a gyilkosok által okozott tragédiáért, nem tudom, de nem is akarom Marian halálát forintokra váltani.

– Megtette ezt Helmeczy doktor, olyannyira, hogy jogerős bírói ítélet formájában 211 millió forintos kártérítést harcolt ki a Cozma család javára. Csakhogy ezt egyrészt az elkövetőkön kellene behajtani, ami esélytelen vállalkozás, másrészt az ügyvéd szerint e 211 millió nagyjából a Marian Cozma által pályafutása végéig még megkereshető pénz harminc százaléka lenne. Azaz a száz százalék 700 millió, még tízévi álomszerződéssel számolva is esztendőnként 70, havonta hatmillió forint, rövidebb és reálisabb időtartamra még több. Önt most mint sportvezetőt kérdezem: ennyit kap egy, még a csúcsra fel sem ért játékos Veszprémben?
– Ugyan, ezek eltúlzott, eltorzított számok. De nehogy bárki azt higgye, hogy irigylem ezt a pénzt, én örülnék a legjobban, ha ehhez hozzájutna és ettől megnyugodna Petre lelke.

– Itt azonban jóval többről van szó, mint akár Petre Cozma, akár az ön lelkéről. A veszprémi tragédia utáni mély és őszinte gyász ugyanis sokkal többet jelentett a magyar–román közeledésben, mint akárhány hivatalos találkozó, konzultáció. Nem tart attól, hogy mindez most semmivé válik? Hogy odaát kapzsi magyarokról, itt pedig pénzéhes, a tragédiát is áruló románokról szól majd a közbeszéd?
– Nekem is furcsa volt átélni, ami 2009-ben történt. Előtte is többször játszottunk Bukarestben, és mindig szinte tapintható gyűlölet vett körül bennünket. Ezért a temetés kapcsán is komoly vita alakult ki arról, mi várhat a játékosainkra azután, hogy egy román sportembert megöltek Magyarországon. Ehhez képest valósággal letaglózott minket az a szeretet, amellyel fogadtak. Azt hittem, eljött a történelmi pillanat, de aztán elmúlt. Mostantól, hogy Petrének új barátai vannak, már nem a mi felelősségünk, mi történik. Helmeczy úr számoljon el a maga lelkiismeretével, azzal, hogy milyen reményekkel kecsegtette a Cozma családot. Hiába igyekszik erről elterelni a figyelmet, Petre egyszer rá fog jönni, hogy mire használták, hogy kibe mart bele. Ezzel az interjúval ebből a történetből én kiszálltam. Úgy látom, Petrének már nincs szüksége rám, hagyom, hadd élje az életét, én is élném az enyémet.

– Csakhogy itt ez a február 8-ra tervezett veszprémi Cozma-emlékmeccs, amelynek bevételét a tervek szerint a játékos családja kapja; szervezőként és személyes érintettként hogyan készül az alkalomra?
– Amikor először eljutott hozzánk a hír, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek Cozmáék, azonnal megszületett a döntés, hogy segítünk. Még nem tudtuk, milyen formában, de mindenképpen jelezni akartuk: barátok maradtunk, soha nem felejtjük el őket. A csapat is az első pillanattól kezdve partner volt, pedig február 7-én, tehát előző este SEHA-liga-mérkőzést játszik Újvidéken, úgyhogy a 8-i időpont még kérdéses. De ezt a problémát már nem én fogom megoldani, mert közöltem a klub elnökségével, hogy a továbbiakban nem kívánok részt venni a szervezésben. Ne rajtam, az én személyes érzelmeimen múljon ennek a mérkőzésnek a sikere. Ahogyan már mondtam, korábban sokat sírtam együtt Petrével. Most is sírok, csak már egyedül.